Almodóvar del Rio

Egy napos őszi vasárnap délelőtt kb. 2 ½ óra alatt kellemesen elvezettem Almodóvar- ig. A vár aljában nagy parkoló van és innen 1 €-ért oda-vissza mikrobusz szállítja fel- le a számos turistát. Fent aztán rögtön megállapítottam, hogy ildomos lett volna 11:45- ig ideérnem, mert pontban délben indult a kosztümös idegenvezetés, amiről jól lema- radtam2. Persze, ehhez 9 körül kellett volna elindulni a Costa del Sol-ról, nem kényel- mesen 10 után. Így jártam. A lenti fotón a fehér városka a várból nézvén.

Általában ennél a résznél szoktam elmerülni a történelem rejtelmeiben. Ezt most sem illik kihagyni. Előtte azonban rögzítsük, hogy Almodóvar-nak manapság 8.000 lakosa van és a Guadalquivir Középső Völgyéről elnevezett járáshoz tartozik. Bár a Gua- dalquivir fontos folyó, errefelé nem sok látszik belőle:

Vissza a történelemhez: a várat 740-ben kezdték építeni a mórok. Az erődítményből kiválóan lehetett ellenőrzés alatt tartani az akkor még hajózható Guadalquivir folyót és ezzel védeni Cordoba-t egy esetleges folyami támadástól. A következő évszázadok- ban a vár hol Cordobához, hol Carmona-hoz, végül Sevilla-hoz tartozott. Érdemes megjegyezni, hogy a mórok 1226-ban ebben a várban végezték ki Baeza (ma Jaén megye) muzulmán királyát, mert árulással vádolták.

1240-ben a mórok feladták a várat és az a Kasztíliai Korona része lett. 1640-ben IV. Fülöp megalapította a Torralva-i grófi címet és Torralva I. grófjának nevezte ki Iñigo Fernández de Córdoba y Mendoza-t, aki – többek között – az Almodóvar del Rio-i vár tulajdonosa is volt.

Most ugorjunk egy nagyot, egészen a XX. század elejéig, amikoris Tor- ralva XII. grófja, Rafael Des- massières y Farina – visszatérvén világkörüli bolyongásairól – elhatá- rozta, hogy újjáépíti a romokban álló várat. A munkálatok 1902-36. között folytak, de a gróf sajnálatosan már 1932-ben elhalálozott. A végered- mény lenyűgöző: ilyen szépen hely- reállított mór várat még sohasem láttam Andalucia-ban. Az más kér- dés, hogy én biztosan nem építet- tem volna egy vadiúj neogót stílusú lakótornyot a várudvar közepére.

Másrészt lehetne fanyalogni, hogy a várlátogatásban dominálnak a ke- reskedelmi szempontok, de azt gon- dolom, hogy ez megbocsátható, hi- szen hatalmas összegeket emészt- het fel a vár karbantartása és üze- meltetése.

      
      

Innentől a feladat az, hogy tessék bolyongani össze-vissza a várkastélyban. Feltétlenül fel kell menni a felső szintre, mert a legtöbb toronyba erről a sétányról nyílik a bejárat. Például benézhetünk a gróf dolgozószobájába:

Vagy felmászhatunk a számtalan torony egyikének kilátó teraszára.

És IGEN! Tényleg itt (is) forgatták a Tró- nok harcát! Íme egy rövid összefoglal: https://www.youtube.com/watch?v=a8gm4avjiXk  A forgatás óta állítólag megtöbbszöröző- dött a turisták száma. Erre persze rá is játszik a vár üzemeltetője, például a pénztárnál osztogatott prospektusban kü- lön jelölik azt a 11 helyszínt, amely sze- repel a sorozat 7. évfolyamában.

„Part of the 7th season of the HBO series Game of Thrones was filmed at the castle. It depicted House Tyrell’s home Highgar- den, and also parts of Casterly Rock, the ancestral home of House Lannister.” (Wiki- pedia)

A vár megtekintése után kísérletet tettem a város felfedezésére is, de csúfos kudarcot vallottam. Ennek fő oka, hogy a szűk utcákban a házak között a GPS nem működött megfelelően. Továbbá több egyirányú utca nem úgy volt egyirányú, mint a Google Maps-en. Másrészt sok utca olyan keskeny volt, hogy inkább nem kísérleteztem be- hajtani az autóval. Azért sétáltam egy keveset a központban és megtaláltam a főteret, azaz a Plaza de la Constitución-t.

A képen balra egy kulturális központ, szemben a városi könyvtár.

Összegzés: kizárólag a vár kedvéért talán nem érdemes oda-vissza 400 km-t utazni, de ez a túra kiválóan kombinálható más, Córdoba megyei látnivalóval. Például:

  • Montilla,
  • Priego de Córdoba,
  • Écija,
  • Villanueva de Códoba,
  • Madinat al-Zahra

 

Sitio de Calahonda, 2019. november 24.

Réthy Imre

Share on facebook
Share on whatsapp
Share on email

TOPICS

GET IN YOUR MAIL

CONNECT WITH US

Move2Marbella
21:22

Found what you were looking for?

Let me help you
Move2Marbella
Move2Marbella
Found what you were looking for?
22:24
Let me help you