Córdoba

Amikor 2017-ben Zsolt javaslatára elkezdtem ezt a blogot, szándékosan a kevésbé ismert helyekre koncentráltam. Például az első ismertetőt Melilla-ról írtam, mert nagyon tetszett a Dél Királynője spanyol sorozat. Olyan helyekről is született beszámoló, amikről korábban még én sem hallottam, de olvastam róluk a „SUR en Alemán”-ban. Így jutottam el például Competa-ba, Casabermeja-ba, Torrox-ba és még sorolhatnám. Aztán elhatároztam, hogy módszeresen feltérképezem a Costa del Sol-t Esteponá-tól Malaga-ig. Ezt a sorozatot tavaly fejeztem be.

A KoVi kitöréséig erősen élt bennem az elhatározás, hogy a világhírű helyeket – Al- hambra, córdoba-i nagymecset, sevilla-i katedrális – meghagyom a nagy, hagyományos útikönyveknek. Most viszont, hogy a HáKa miatt az „időm, mint a pelyva”, eldöntöttem, hogy írok ezekről is; még mindig hasznosabb, mint az állandó TV-nézés vagy a mobiltelefon nyomogatása.

Csak emlékeztetőül: Córdoba megyében már több településről írtam „kimerítően”:

  • Villanueva de Córdoba: hagyományokban gazdag falu, rengeteg makkon tartott ibériai sertéssel.
  • Madinat al-Zahra: pompás mór romváros Córdoba
  • Priego de Córdoba: a barokk fővárosa.
  • Montilla: Andalúzia második leghíresebb borvidéke.
  • Rute: turistacsalogató múzeumfalu.
  • Almodovar del Rio: hatalmas vár a „Trónok harcával” fűszerezve.

Puente Romano

Amennyiben szerencsénk van, kapunk szabad parkolóhelyet a Paseo de la Ribera . alatt található parkolóházban. Innen kb. 450 méter séta a rakparton DK-i irányban és máris a rómaikori hídnál találjuk magunkat.

A Guadalquivir folyó hídja az i.sz. I. évszázadban épült. A 331 méter hosszú, 16 bolt- ívből álló híd valószínűleg fontos eleme volt a Via Agusta-nak, ami Rómát kötötte össze Cadiz-zal és aminek csak a hispán szakasza kb. 1.500 km hosszú volt. A XX. századig ez volt Córdoba egyetlen hídja. A híd több rekonstrukción „esett át” és mára csak a (toronyhoz közeli) 14-15. boltívek eredetiek. 2004-ben zárták le a gépjármű forgalom elől.

Torre de la Calahorra

A híd végében áll ez a mórok által épített torony, amely a város és a híd védelmét szolgálta. Jelenleg a Museo Vivo de al-Ándalus működik benne, amely a IX-XIII. század közötti időszakot és a muzulmánok, zsidók, keresztények vibráló és virágzó együttélését mutatja be.

Puerta del Puente

A jelenlegi kapu 1572-ben épült, azon a helyen, ahol korábban a római és mór városkapuk álltak. Jelenlegi formáját 1912-ben nyerte el és ma már csak hagyományőrző funkciót lát el.

Molino de la Albolafia

Ez egy vízi-malom romja, nagyon közel a Puente Romano-hoz.

Az első malmot ezen a helyen még a rómaiak építették.

Az épület jelenlegi formáját a IX. században nyerte el. A XIV-XV. században a folyóból kiemelt víz őt malomkövet hajtott. Érdekesség, hogy 1492-ben Izabella királynő, aki a szomszédos Alcazar-ban szállt meg, ideiglenesen leszereltette a vízikereket, mert az túl hangos volt. A malom 1855-ig üzemelt. A vízikerék és a malom fontosságát bizonyítja, hogy a kerék 1983. óta szerepel Córdoba címerében is4.

Alcázar de los Reyes Cristianos

Forrás: Wikipedia

A Keresztény Királyok Vára kívülről egy komor épület, a magas falakon belül viszont hangulatos kerteket talá- lunk. Érdemes ezt a palotát még délelőtt, a nagymecset előtt meglátogatni, mert ez bezár a siesta idejére, míg a mecset egész nap nyitva van.

A vár helyén az első építményt a rómaiak építették és abban működött a folyami vámparancsnokság. Még maga Julius Caesar is járt ezen a helyen i.sz. 65-ben és még arra is volt energiája, hogy banánfákat ültessen.

A mórok uralkodói palotát építettek itt, amiből kevés em- lék maradt fent. A kerteket II. Abd ar-Rahmán uralkodása alatt alakították ki és az öntözéshez szükséges vizet a Guadalquivir-ből vezették ide. Az Alcázar jelen-

tősége azonban lecsökkent, amikor a Córdobai Kalifátus kikiáltása (929.) után az udvart 945-ben Córdoba-ból áthelyezték a közeli Madinat al-Zahra-ba.

Córdoba meglehetősen korán, már 1236-ban keresztény kézre kerül és szinte azonnal megkezdődik a mór palota átépítése. Ekkor épülnek a ma látható masszív falak és tornyok (az előző oldalon a Torre de los Leones).

Ugorjunk pár évszázadot: a XV. században nyolc évig éltek itt Izabella és Ferdinánd, a világhírű keresztény királyok. Innen szervezték Granada ostromát. Izabella eme falak között hozta világra Aragóniai Máriát, a későbbi portugál királynőt. Izabella alatt a kertek kiszáradtak, mert a királynőt zavarta (ahogy már említettem) a vízkiemelő kerék működésének zaja. 1486-ban Kolumbusz Kristóf is megfordult a királyi palotában és pénzt kért a királyi pártól tervezett felfedező útjához.

A királyok mentek, az inkvizítorok jöttek és jól berendezkedtek több, mint 300 évre. A legkegyetlenebb inkvizítor Diego Rodríguez de Lucero volt, aki 1504-ben 107 „eretneket” küldött a máglyára. Hosszú küzdelem árán a palota 1951-ben került önkormányzati kézbe, az akkori polgármester, Antonio Cruz Conde6 kitartásának köszönhetően. Az elkerülhetetlen rekonstrukciót követően az épület 1960-ban nyílt meg a nagyközönség előtt.

Ezt a gyönyörű, a III. században carrarai márványból faragott római szarkofágot 1959- ben találták Córdoba- ban. A középső motívum Hadész kapuját ábrázolja.

 

Az épület központi terme a Salón de los Mosaicos. Itt tizenkét római mozaikot tekinthetünk

meg, amiket szintén 1959-ben találtak az egyik córdoba-i tér átépítése során. A korábbi kápolna az inkvizíció sötét századaiban az autodafék7 színhelye volt.

Az itt kiállított mozaikok egyike Polüphémosz küklopszt és Galateiá tengeri nimfát ábrázolja8:

Az előző oldalon található fénykép a Paseo de los Reyes-t ábrázolja, amit hatalmas ciprusfák öveznek. A sétányon találkozhatunk az összes kasztíliai királlyal, akik jártak errefelé. A sétány végén álló szobor (a fényképen balra középen) a keresztény királyokat és Kolumbuszt ábrázolja.

Mezquita – Catedral

Végre elérkezett az idő a nagymecset meglátogatására. Alapesetben érdemes a jegyet előre megvásárolni9, így elkerülhető a sorbaállás. A fenti fényképen jól látszik a 23.400 négyzetméteres épület gigantikus mérete.

Történelem

A sematikus alaprajz jól mutatja, hogy a mecset öt ütemben épült.

  1. Abd ar-Rahmán ibn Mu- ávija (786-788.) – sárga
  2. Abd ar-Rahmán (833.)

– zöld

  1. Abd ar-Rahmán (952.) – udvar bővítése
  2. al-Hakam al-Musztanszir (961) – kék
  3. Muhammad ibn Abi Ámir („Almanzor”) (976.) – magenta

(A képen 4. fázisban épült Puerta de San Ildefonso.)

Ahhoz, hogy megértsük a mecset építésének időszakát, a térben Damaszkuszig, az időben a VII. századig kell visszamennünk.

Az Omajjádok alakították meg Damaszkuszban az első (szunnita) kalifadinasztiát. A 661750 között regnáló Omaj- jádok alatt érte el a legnagyobb kiterjedését az Arab Birodalom.

744-ben polgárháború robbant ki a családon belül, mely a kalifák gyors váltását eredményezte, valamint felborította az addig gondosan felügyelt pénzügyeket, és lehetővé tette a mind nyíltabb dinasztiaellenes agitációt, illetve a távoli tartományok önállósodását. A 747-ben kezdődött abbászida forradalom 749-750-ben elsöpörte az Omajjádok közel-keleti kalifátusát.

Asz-Szaffáh, az új kalifa nem bízta a véletlenre hatalmának biztosítását: ahány Omajjádot csak elért, egy békülési találkozó keretében lemészároltatott, ám Hisám kalifa (724–743) egyik unokája, Abd ar-Rahmán ibn Muávija el tudott menekülni Észak- Afrikába, ahol csapatokat gyűjtött, majd 755. nyarán átkelt Al-Ándalus-ba és 756. jus 14-én bevonult Córdobá-ba. Az emír címet felvevő Abd ar-Rahmán 788. évi haláláig meg tudta tartani hódítását

  1. Több generációval később, 912-ben került az Omajádok által uralt Córdobai Emírség élére az akkor 21 éves III. Abd ar-Rahmán, ugyanis nem sokkal születése után az akkori emír, Abdalláh megölette a saját fiát, Muhammád koronaherceget. Ahogy a leg- több andalúziai Omajjád, III. Abd ar-Rahmán is világos hajú és kékszemű volt. Ereiben legalább annyi európai vér csörgedezett, mint arab, tekintettel arra, hogy édesanyja egy frank vagy baszk származású hadifogoly, nagyanyja egy baszk hercegnő volt. A korabeli leírások szerint III. Abd ar-Rahmán intelligens, erős, de vallási tekintetben toleráns emír volt. Nem törekedett a Córdobai Emírség (később Kalifátus) területének további növelésére, ugyanakkor szuverenitását sikerült elismertetnie Asturias-León- nal, Kasztiliával.11

     

    III. Abd ar-Rahmán 929-ben felvette a kalifai címet – és hozzá a „Diadalmas” („an-Nászir”) jelzőt –, miáltal ő vált a titulus harmadik követelőjévé.

Ezt a lépést nem tekintette hadüzenetnek a másik két kalifa el-len, csupán Al-Ándalus politikai és katonai jelentőségét szerette volna kifejezni.Fia, II. al-Hakam al-Musztanszir 46 évesen (961-ben) került a trónra és összesen 15 évig (976-ig) volt kalifa. Kortársai szerint művelt, békeszerető, a művészeteket kedvelő vezető volt. Uralkodási időszaka jelentette a kalifátus fénykorát. Apja korszakához hasonlóan folytatódtak a zsákmányszerző portyák északon, de a keresztény fejedelemségek nem jelentettek fenyegetést a hatalmas erejű és nagy tekintélyű kalifátus számára. II. al-Hakam kalifa pompás udvaráról és bőkezű kultúrapártolásáról is ismert, aki számos iskolát alapított és hatalmas könyvtárat gyűjtött, egyúttal tovább folytatta Madinat al-Zahra és a córdoba-i mecset bővítését és szépítését.

  1. al-Hakam al-Musztanszir halálakor – kisebb perpatvart és családi veszekedést kö- vetően – egyetlen, baszk anyától született kiskorú, tehetségtelennek mondott fia, Hisám al-Muajjad került trónra, aki mellett az udvari intrikák győzteseként (és valószínűleg Hisám anyjának szeretőjeként) a kamarás („hádzsib”), Muhammad ibn Abi Ámir szerzett teljhatalmat, felvéve az uralkodói „al-Manszúr” melléknevet. (Ez a kor- társ keresztény forrásokban „Almanzor” változatban maradt )

Az Algeciras környékén gazdálkodó földbirtokos család sarja, jogi végzettségű, tehetséges és ambiciózus Muhammad Ibn Abi Ámir mindenekelőtt hadvezérként írta be a nevét a történelembe: a feljegyzések szerint több mint ötven, esetenként szokatlanul mélyre hatoló hadjáratot vezetett az északi, keresztény királyságok ellen, amelyeket

Forrás: Moorish Architecture in Andalusia, 51. oldaltól (Taschen kiadó, 2002.) A képen a régi me- csettorony helyén épült harangtorony.

rendre legyőzött és nagy zsákmányt szerzett – igaz, hódításra ezúttal sem került sor.12 

A fentieken túl azonban a konzervatív egyházi körök szövetségeseként, Muham- mad Ibn Abi Ámir egy súlyos bűnt is elkövetett: elégettette al-Hakam al-Musztanszir híres könyvtárának jelentős részét, főleg a tudományos műveket.

A rekonkviszta után két évvel, 1238-ban a korábbi mecsetet keresztény templomnak szentelték fel. A helyzet – kisebb átalakításokat leszámítva – közel 300 évig nem sokat változott, de 1520 körül Alonso Manrique püspök kitalálta, hogy jó ötlet lenne az épület közepébe beépíteni egy hatalmas reneszánsz katedrálist. A végső döntést I. Károly spanyol király (V. Károly néven német-római császár) hozta meg, aki később ezt alaposan megbánta13. A királyi döntést azonban azonnali tett követte és ennek az eredménye a mai szemmel szokatlannak tartott építészeti megoldás

 

A Narancsok Udvara eredetileg a muzulmán vallásban kötelezően előírt ima előtti rituális megtisztulás színtere volt. Jelenlegi formáját 1600. körül nyerte le, akkor ültették az udvarba az első narancsfákat. Az udvar jobboldalán nyílik a bejárat a volt mecsetbe. A 7. oldalon szereplő alaprajzon sárgával jelölt szektorba lépünk be, amely a mecset legrégebbi, a VIII. században épült része.

A volt muzulmán mecset

Elsőre ne vegyünk tudomást a középen található bazilikáról, oda még visszatérünk később. Ehelyett sétáljunk végig a nyugati homlokzat mellett. Keressük meg az 1-2. és a 2-3. szektorok közötti átmeneteket (határokat), figyeljük meg a három eltérő stílusú boltíveket. Élvezzük a fantasztikus térhatást és a méreteket. Ilyenkor én mindig el szoktam azon gondolkozni, hogy mik épültek és milyen kulturális, tudományos élet

„virágzott” a VIII-X. században Európa más pontjain, beleértve szeretett Kárpát-medencénket?

Hamar feltűnik, hogy a mecset legdíszesebb részei II. al-Hakam al-Musztanszir bővítményében (az alaprajzon kék színnel jelölve) találhatóak. Ez nem véletlen, mert az ő uralkodása volt a Córdobai Kalifátus csúcspontja. (A fényképen egy tipikus példa a különleges boltívekre.)

Mihrab

Minden mecset legfontosabb pontja. Ez mutatja, hogy elvben merre van Mekka (Córdoba-ban nem pontosan) és ez az imádság iránya is.

A mi esetünkben leginkább a mihrab előtere (arabul„maqsura”) különleges és ha bizánci „déja vu” érzésünk támad, akkor nem tévedünk, mert ezt a csodálatos mozaikot a II. Niképhorosz császár által küldött mesterem- berek készítették.

Tesoro

A kincstár az épület DK-i sarkában található. Igen gazdag gyűjtemény az egyházi művészet tárgyaiból, amiknek a felsorolása itten erős túlzás lenne. Legyen elég „mintaként” Szent Ursula ezüst ereklyetartója.

Catedral

A kincstártól visszafelé vezet az utunk. A mecset ezen keleti oldala épült a legkésőbben, Almanzor (Muhammad ibn Abi Ámir) „de facto” uralkodása alatt. Eljött az ideje, hogy közelről is szemrevételezzük a volt mecset közepén álló katedrálist.

A képeken jól látszik, hogy maga az építmény az 1520-as évekre jellemző reneszánsz stílusú, csak a kórus és egyes oltárok mutatnak barokk jegyeket. Könnyű lenne „megbarátkozni” a templommal, ha nem ott állna, ahol áll.

Regadera

Mostanra valószínűleg kezdünk telítődni az élményekkel és meg is éhezünk. Jószívvel ajánlom ezt az éttermet, ami alig 100 méterre található a mecsettől (Ronda de Isasa, 10). Mi 2014-ben és 2020-ban is ettünk itt és mindkét alkalommal finom, „kézműves” és egyedi ebédben volt részünk. Mindenképpen szükséges előre asztalt foglalni14.

A „Regadera” név öntözőkannát jelent. Az étterem 2018-ban költözött jelenlegi helyére.

Érdekes, hogy még a fűszernövényeket is helyben termelik:

Ebéd után nem biztos, hogy jól esik a séta, de bizonyára hasznos. Lentebb a javasolt útvonal (a Regadera jobbra lent látható):

Calleja de Las Flores

Első délutáni úticélunk Córdoba leghíresebb és valószínűleg legkeskenyebb utcácskája. A muskátlik a cserepekben azért nem pirosok, mert a kép január elején készült.

Calleja de Las Flores

’Hispániában igen régóta éltek zsidók. Már a rómaiak idején eljutottak ide. Az arab hódítók uralma alatt általában békében élhettek. 756-tól létezett a Córdobai önálló kalifátus, ami az akkori Európa egyik vezető hatalmává vált, s ebben nem kevés részük volt a zsidóknak is. Jól értették a paraszti munkát, ügyes kereskedők, tudós orvosok voltak közöttük, és több nyelvet beszélő

férfiak, akik jelentős diplomáciai pozíciókat töltöttek be, művelték az irodalmat és a tudományt.

A humánus arab uralkodókat elsöpörte az „almohádok” fanatikus, egyben zsidógyűlölő hada, az iszlám kérlelhetetlen harcosai, akik előbb Észak-Afrikából űzték ki azokat a zsidókat, akik nem voltak hajlandók felvenni Mohamed hitét, majd átkelve a tengeren, meghódították – többek között – Córdobá-t (1148). Andalúziának nem volt olyan zsidó közössége, amit fel nem dúltak, le nem romboltak volna.

1492. március 31-én Izabella és Ferdinand aláírták a „zsidóknak Aragóniából és Cas- tiliából való kiutasításának általános ediktumát”. Ebben, egyebek között a következők olvashatók: „…ezennel elrendeljük, hogy mind a Mi uralmunk alatt élő zsidók, nemre és korra való tekintet nélkül… tartoznak a Mi királyi birtokainkat és uradalmainkat fiaikkal és leányaikkal, valamint zsidó háznépükkel együtt elhagyni… Ha mégis rajtakapatnának e rendelkezésünk megszegésén, akkor bírósági eljárás nélkül halállal és vagyonuk elkobzásával bűntetteinek. Ennek okából ajánljuk, hogy vagyonának a királyi kincstár javára történő elkobzása büntetésének terhe alatt senki ne merészeljen nyíl- tan, vagy titokban zsidó férfinek, vagy nőnek menedéket nyújtani…”

A királyi parancsot kihirdették az egész országban. A mintegy 300 ezer zsidó még utoljára felkereste a temetőit, hogy aztán végeláthatatlan menetben, a szélrózsa min- den irányában elinduljanak, elhagyják szeretett hazájukat.

augusztus 2-án Spanyolország „megszabadult” zsidóitól. A spanyol gazdaság csakhamar megérezte a következményeket: egykor nyüzsgő, élettel teli helységei kihaltak. Különösen érezhetővé vált az orvosok hiánya. Az a virágzás, amely azelőtt jellemezte az Ibériai-félszigetet, sosem tért vissza Spanyolországba.15’

Így tehát amit ma Córdoba-ban zsidónegyed címén látunk – a zsinagóga és pár múzeum kivételével – az leginkább a letűnt korszak XX. századi mesterséges újraélesztése, gyakorlatilag létező helyi zsidóság nélkül. Errefelé divat minden második butik, udvar, étterem nevében utalni a zsidónegyedre. Ez nem kritika, inkább csak „állapot”.

Plaza de Judá Levi

itt kezdődik a Juderia. Keskeny utcák – vannak turistákkal telik és teljesen kihaltak –, régi házak, régi emlékek, gyönyörű belső udvarok.

Judá Levi héber neve Yehudah Ben Samuel Halevi volt és nagyjából 1070-1141. között élt. Egyszerre volt költő, rabbi, filozófus, orvos, ami abban a korban nagyon „divatos volt”. Córdoba-ban viszonylag kevés időt töltött. Egyik könyve magyarul is megjelent 2004-ben16.

Maimonidész szobra

Ez Córdoba leghíresebb szobra, pedig az a személy, akit ábrázol csak fiatalkorában kötődött a városhoz.

Maimonidész 1135-1137. körül született Córdobá-ban, ami az ő korában az arab kultúra egyik központja volt. Tanulmányait kezdetben apja útmutatása mellett végezte, aki rabbinikus bíró volt. Ugyan- ekkor ismerkedett meg az antik görög és arab filozófiával is, arab tudósok közvetítésével.

Mikor 1148-ban, Spanyolországban a fanatikus muszlim Almohád-mozgalom hatására a zsidó lakosságot kényszerítették vallásuk elhagyására, Maimonidész családja inkább a száműzetést választotta és Észak-Afrikába menekült.

A család vándorlása közben Maimonidész nem hagyta abba a tanulmányait: orvoslást tanult és Arisztotelészt és egyéb filozófiai műveket tanulmányozott. 1185-től Szaladin, Egyiptom és Szíria szultánjának a személyes orvosa. Mindez idő közben számos mű- vet és tanulmányt írt. A tévelygők útmutatója című judeo-arabul írt filozófiai értekezést, továbbá számos levelét, amelyeket különböző zsidó közösségeknek címzett17.

Zoco Municipal de la Artesanía

Gyakorlatilag a szoborral szemben nyílik a bejárat ebbe az udvarba, ahol két szinten különféle népművészeti múzeumokat, boltokat találhatunk.

A következő oldalon a baloldali képen egy keleti fűszerbolt választéka, a másikon pedig egy fafigurákat gyártó manufaktúra.

Zsinagóga

Spanyolországban összesen három középkori zsinagóga maradt fent. Kettő Toledó- ban és ez Córdoba-ban a Calle Judios 20. alatt. A zsinagóga 1315-ben épült (5075- ben a zsidó naptár szerint)18. 1492. után kórház, kápolna és óvoda is működött benne, egészen a XIX. század végéig, amikor „újrafelfedezték”. Többször renoválták, legutoljára 2018-ban. A zsinagóga egy udvarból, egy előtérből, egy imateremből és a nők galériájából áll. A lenti képen az imaterem, aminek a mérete 695 x 637 cm. A jobboldali falban lévő fülke a Tóra őrzésére szolgált.

A következő oldalon a nők számára fenntartott galéria látható.

Casa de Sefarad

Csupán pár lépésre a zsinagógától, a következő sarkon található a Szefárd Múzeum. A nagymecset mellett ez az a hely, ami a legtöbb érdemi információval szolgál a középkori Córdoba-ról. Feltétlenül ajánlott a megtekintése. A 2004-ben megnyílt múzeum a szefárd zsidók életét és hagyományait öt tematikus teremben mutatja be:

 

  1. A hétköznapi élet.
  2. A nő szerepe a mór uralom idején.
  3. A zsidó ünnepek.
  4. A Córdoba-i zsidóság történelme.
  5. A szefárd

Al-Iksir Museo de la Alquimia

Még mindig a Calle Judios-ban található az Alkímia Múzeuma. Szép épület, hangulatos „patio” és egy érdekes kiállítás vár minket, ahol betekinthetünk a középkori alkímia és spagíria rejtelmeibe. Nekem a legjobban egy középkori földgömb tetszett a maga torz formájú Itáliájával.

A córdoba-i pa- tiók

Córdoba nem csak a nagymecsetről és a Juderia-ról híres, hanem a városra jellemző díszes és virágokkal teli belső udvarokról is. Az udvarok „fő- szezonja” májusban van, de máskor is érdemes bepillantani a vasrácsos kapuk mögé.

Museo Archeológico

Amennyiben van még energiánk, ne hagyjuk ki az archeológiai múzeum megtekintését. Igen gazdag római gyűjteményt fogunk találni. Különlegesség, hogy az épületet a római Colonia Patricia Corduba színházának romjai fölé építették (fénykép a következő oldalon).

Balra Afrodité (II. század), jobbra Jupiter és Juno (I. század második fele) szobra.

Ritkán esik szó a vizigótokról (nyugati gótok). Ők egy, a kereszténységet felvett nép voltak, akik a rómaiak után és a mórok előtt uralták az ibériai félsziget jelentős részét. Sok templomuk nyoma fellelhető a mai templomok alapjaiban. A képen egy márvány- ból készült vizigót oszlopfő a IV. század végéről.

Telki, 2020. április 4., a HáKa 22. napja.

Réthy Imre

Share on facebook
Share on whatsapp
Share on email

TOPICS

GET IN YOUR MAIL

CONNECT WITH US

Latest Blog Posts