Három híres fehér falu: Setenil de las Bodegas, Zahara de la Sierra és Grazalema

A kétnapos út ötletét családom, barátaim lelkes elmesélései és egy másik magyar nyelvű blog1 alapozták meg. Előre kell bocsátanom, hogy aki erre az útra vállalkozik, annak „szeretnie kell” a kanyarokat. Ez az írás két útvonalat mutat be. Az első az aján- lott, a másikat én jártam be. Majd mutatom térképen, amikor odaérünk.

A fenti képen Zahara létszik kb. 10 km távolságból reggel 8 óra 16 perckor, Szuper- holdlemente idején. Erre a látványra ébredtem a szállodában.

Acinipo romjai

Andalúziában kevés kirándulás telhet el római romok nélkül. Most sincsen ez máskép- pen. Ronda után 20 kilométerre véletlenül pont útba esnek Acinipo romjai. A látogatás kiváló lehetőség arra, hogy a másfél órás autóút után kicsit megmozgassuk a lábain- kat. Acinipo mai formájában nem mérhető Mérida-hoz (Extremadura) vagy Itálica-hoz (Santiponce2), de mindenképpen érdemes körbesétálni a romok között.

Fontos, hogy indulás előtt ellenőrizzük a Facebook-on3 a havi nyitvatartást.

A nagyjából 1.000 méteren található település már a vaskorban is lakott volt, de az igazi fejlődést a rómaiak hozták meg i.e. 206-tól. Később Julius Caesar a nyugdíjas legionáriusainak építtetett itt egy várost, ahol a fénykorban 5.000-en laktak.

 A képen az egyik fel- tárt lakóház (Domus) maradványai.

Acinipo legérdeke- sebb épülete a szín- ház, amely meglehe- tősen jó állapotban maradt fent. (A kö- vetkező képen a színház hátoldala.)

Setenil de las Bodegas

Acinipo-tól pár kilométerre fekszik ez a mindössze 2.700 lakosú falu, amely turisztikai szempontból nagyon ügyesen hasznosítja egyedülálló természeti adottságait. A mai generáció óriási szerencséjére az őseik pár évszázaddal korábba kihasználták, hogy a víz barlangokat vájt egy patak mindkét partján és ezekből a barlangokból hoztak létre házakat. Van olyan kávézó, ahol a barlang elé csak egy egyszerű homlokzatot húztak és már készen is volt a ház.

A fenti kép alapján azt hinnénk, hogy Setenil egy a „12 egy tucat” fehér falu közül.

Számítsunk arra, hogy a hétvégeken kedvező időjárási viszonyok között annyi turista lesz itt, mint augusztusban Tihanyban. Parkolni is pont olyan „könnyű”, de azért nem reménytelen. Nekem az Arroyo del Burgo-n sikerült.

A folyócska egyik oldalán lévő utcát az árnyékos, a másik oldalon lévőt a napos bar- langokról nevezték el (Calle Cueves de la Sombra és Calle Cuevas del Sol).

A képen jól látszanak a vízmosás által kivájt barlangok. Az egyik kávézó így néz ki belülről:

 A feladatunk végtelenül egyszerű: a patak egyik oldalán sétáljunk el felfelé, a mási- kon meg lefelé. Közben ne felejtsünk el hű- tőmágnest venni és meginni egy pohár al- koholmentes sört.

Egy bő órát érdemes sétálni a faluban, aztán lassan, de nem kapkodva indulunk tovább

Cortijo Salinas

Tekintettel arra, hogy én kétnaposra ter- veztem az utat, ebben a szállodában4 fog- laltam szobát. Egy elegáns, tiszta vidéki udvarház a semmi közepén, ahol az egyik legnagyobb érték a kilátás a Zahara – El Gastor víztározó tóra. Pont ebédidőre ér- tem ide és ki is használtam a lehetőséget. Utána jött egy kis szieszta, mert már meg- tanultam, hogy ezen a vidéken koradélután

„a fű sem nő”.

Zahara de la Sierra

Zahara kétségtelenül a kirándulás „csúcspontja” volt, két értelemben is. Egyrészt egy hatalmas szikla csúcsán áll, másrészt ez a falu és a környezete tetszett nekem a leg- jobban.

Az 1.400 lakosú település neve arabul „Nagy Sziklá”-t jelent5. Történelme persze messze nyúlik vissza az időben, de Zahara jelentőségre csak a mór uralom alatt tett szert, akik a várat is felépítették a tekintély sugárzó szikla tetejére. A falu lakosai ma- napság kisebb részben a mezőgazdaságból, nagyobb részben a turizmusból élnek. Sok más faluval (sőt, várossal) szemben, Zahara turista- és családbarát hely. Csak egy példa: a főtéren mosolygós rendőr sétálgat, aki a lehető legudvariasabb modorban irányít el a parkoló felé, ahol ráadásul még találtam is szabad helyet.

Még pár szó a történelemről. Zahara 1407-81. között keresztény kézen volt, de akkor időlegesen visszafoglalták a mórok. Végül 1483-ban Rodrigo Ponce de León lezárta a rekonkviszta kérdését. „Ennek örömére” a Katolikus Királyok Rodrigo Ponce de León- t Zahara márkijává nevezték ki.

Választhatunk, hogy a parkolóból egy meredeknek tűnő lépcsősoron felmászunk a mór várig, vagy kényelmesen visszasétálunk a Belvárosba („belfaluba”) és ott bolyongunk egy keveset. Én ez utóbbi lehetőséggel éltem és utólag sem bántam meg, bár fentről nyilván „szívdöglesztő” lehet a kilátás. Szerencsére már a parkolóból is jól rá lehet látni a víztározó tóra és a környező hegyekre, ahogyan az a következő oldalon található fényképen is látható.

Lentebb Zahara főtere. Érdemes rövid időre betérni XVIII. század végére elkészült Iglesia de Santa María de la Mesa-ba.

A következő oldalon egy tipikus utcakép, az Óratorony és a főutca látszanak.

Grazalema

Másnap reggeli után indultam tovább a közeli Grazalema-ba, a harmadik híres Fehér Faluba. Ez a település is egy nagy szikla lábánál épült, de itt a sziklára nem építettek várat. Parkoljunk le a Plaza de Asomaderos-on (hétvégén nem árt kicsit sietni) és ott helyben kérjünk egy várostérképet a Turisztikai Hivatalban. Pár lépés és máris a főté- ren, a Plaza de España-n találjuk magunkat. Itt áll az Ayuntamiento impozáns épülete.

Innen tehetünk egy komolyabb körsétát a Belvárosban. Induljunk el a Calle Las Piedras-on, majd menjünk tovább a Calle San José-n egészen a szépnek mondható Iglesia San José-ig, amit zárva fogunk találni. Forduljunk vissza a Calle del Carmen- en, majd a Calle Doctor Mateos Gago-n a főtér irányába. Útközben több elegáns pol- gári vagy kisnemesi házat (Casas Señoriales) láthatunk a XVIII-XIX. századokból, jel- lemzően klasszicista kapubejárókkal.

zót kell ejteni egy ritka népszokásról: minden évben július 16-án, a Kármelhegyi Bol- dogasszony ünnepén6 három, a szarvaiknál megkötözött bikát sétáltatnak végig a vá- roson. Az ünnep eredete a helyiek szerint 27.000 évre tekint vissza, ugyanis a közel- ben találtak olyan mitikus-vallásos barlangrajzokat, ahol a bikákat mint a termékeny- ség jelképét ábrázolták (bármit is jelentsen ez). Ennél több konkrétumra utal, hogy a rómaiak idejében az őslakosok igazoltan rendeztek évente olyan ünnepségeket, ahol a megkötözött bikákkal sétáltak körbe a városban.

Pár évszázaddal később a karmelita szerzetesek – annyi más pogány ünnephez ha- sonlóan – a Falu Bikája eseményt is „keresztényesítették” és átkeresztelték „A Szűz Bikájává”, a Kármelhegyi Boldogasszony (Nuestra Señora del Carmen) tiszteletére. Erre mondják, hogy „ügyes”.

Pár éve a város központjában szobrot is emeltek a híres hagyomány tiszteletére.

Városi sétánk befejeztével érdemes még elautóznunk a régi mosóházhoz (Lavadero Público). Bármit javasolt a Google Maps, eszünkbe se jusson a keskeny mellékutcá- kon keresztül megközelíteni. Ehelyett menjünk vissza az országútra és onnan jöjjünk kényelmesen visszafelé a Calle Angeles-en át.

Ezen a ponton „útelágazáshoz érkezünk”, hogy a klasszikusokat idézzem. Hacsak nem ragaszkodunk még további 350 kanyarhoz, nagyrészt rosszminőségű utakhoz, akkor visszafordulhatunk Ronda felé és kényelmesen hazavezethetünk a Costa del Sol-ra. Én nem ezt tettem, hanem továbbmentem Ubrique és Gaucin felé. Két nap múlva már úgy éreztem, hogy jó döntést hoztam. Íme a térkép a két lehetőséggel:

Villaluenga del Rosario

Életemben nem hallottam erről a faluról és útközben nem is álltam volna meg, ha nem hívogatott volna meggyőzően egy sajtmúzeum. Ami belülről múzeumnak nem igazán mondható, mert alapvetően tablókon és egy párperces videón mutatják be a helyi saj- tot, illetve egy helyi fiatalember beszél nagy lelkesedéssel negyedóránként ugyanerről.

A lényeg: ebben a 438 lakosú faluban (ami a legkisebb „municipio”-nak számít Cádiz megyében) hagyományos, kisüzemi módszerekkel készítenek kecske–és juhsajtot. Ahogy körbeautóztam a faluban, több ilyen üzemet is láttam, de vasárnap lévén be voltak zárva. Ugyanakkor az sokat elmond a helyi turizmus intenzitásáról, hogy a mú- zeum csak szombaton és vasárnap tart nyitva, 11-14 óra között.

A környéken hamar meg is találtam a boldogan legelésző és bégető juhokat:

Hazatérvén „rá-gugliztam” erre a sajt ügyre. Kiderült, hogy VldR-ban hat sajtüzem van, amiben összesen 52 helyi kádert foglalkoztatnak. Évi 400.000 kilogramm sajtot állíta- nak elő, ami a Cadiz megyei termelés 60 %-a. Ráadásul VldR-t 2020-ra a Sajt Európai Fővárosának választották, ami igencsak szép karrier egy 400 lakosú falutól és bizo- nyára komoly marketingerővel bír. Kicsit lerontja azonban a kitüntető cím értékét, hogy a spanyol médián kívül erről a hírről senki más nem tudósított, sőt Svájcban és Né- metországokban is találhatóak sajtfővárosok.

A falu másik érde- kessége a terméskő- ből épült bikaaréna.

Ubrique

Következő állomásunk már nem falu, hanem egy igazi Fehér Város. Ubrique 18.000 lakosával ritka gazdag és elegáns helynek számít, ahol nem láttam nyomát a hegyi falvakra annyira jellemző elöregedésnek és tétlenségnek.

Másrészt ez a város láthatólag nem a turizmusra koncentrál, köszöni, de jól megvan nélküle is. Ennek leglátványosabb példája, hogy a település központjában vagy leg- alább annak szomszédságában egyszerűen lehetetlen parkolni. Így nem tehettem mást, mint keresztülhajtottam a hófehér és patyolattiszta, rendezett belvároson, aztán

szerencsére pont volt egy szabad parkolóhely a kicsit kintebb fekvő Convento de Capuchinos7 előtt (fénykép az előző oldalon).

Itt aztán rögtön kiderült Ubrique gazdagságának oka: a bőr. A város a bőripar központja évszáza- dok óta, így aztán az egykori kolostorban ma- napság nem egyházi- hanem bőrmúzeum8 mű- ködik.

A falu másik érde- kessége a terméskő- ből épült bikaaréna.

A múzeumban eszembe jutott egy 2004. évi történet (akkor jártam előszőr Ubrique- ben) és most értettem meg, hogy egy kedves ismerősöm (aki természetesen hölgy) miért ragaszkodott határozottan ahhoz, hogy a szieszta ellenére kinyíttassak neki egy éppen bezárás alatt álló cipőboltot!

Parque natural de la Sierra de Grazalema és Parque natural Los Alcornocales

Természeti szempontból ez volt a körutazás legszebb és legérdekesebb része. Az út hatalmas erdőségeken keresztül vezet és igencsak látványosak a kérgüktől megfosz- tott fák.

Ezt a fát paratölgynek hívják.

A paratölgy (Quercus suber) a bükkfafélék (Fagaceae) családjába, azon belül a tölgy (Quercus) nemzetségbe tartozó fa. A Mediterráneum egyik legfontosabb gazdasági növénye, ahol főleg Spanyolországban, Portugáliában és Dél-Franciaországban ter- mesztik.

Kedvező körülmények között mintegy 20 m magasra növő (de többnyire csak feleek- kora), örökzöld fa. Koronája ágas-bogas, szabálytalan vagy lapított gömb alakú, a kérge szürke. Hosszúkás, csaknem szív alakú, fényes sötétzöld levelei a lombhullató tölgyekéitől eltérően nem karéjosak, csak a szélük fűrészes.

Eredetileg elsősorban a dombvidéki erdőségekben nőtt. Kora tavasszal virágzik. Makk- jai még a virágzás évében beérnek. Főleg fiatal korában fagyérzékeny, ezért Közép- Európában és északabbra többnyire nem marad meg.

Kérgét az ókorban halászhálókra kötötték úszónak, mentőövet készítettek belőle, és hajnövesztő szernek is tartották. A 18. század óta ez a parafa leggyakoribb nyers- anyaga. A paratölgy finom és jó parát csak viszonylag fiatalon ad. Dél felé haladva ahogy egyre melegebb lesz, úgy javul a parafa minősége9.

Grazalema

Utam utolsó állomására, Gaucin-ba már kissé fáradtan, viszont megtörve érkeztem meg. Rögtön beleütköztem egy belvárosi útépítésbe, így elég nagyot kellett kerülnöm, hogy elérjem a szépfekvésű, 2.000 lakosú, 600 méter magasan fekvő falu központját. Gaucin egyáltalán nem turistabarát hely. Van egy vára (Castillo del Aguila), amit még a rómaiak kezdtek el építeni, majd a mórok folytatták. Mára ez teljesen elhanyagolt benyomást tesz. Az angol nyelvű Wikipedia szerint a falu legfontosabb értéke, hogy innen szép kilátás nyílik Gibraltárra.

A fenti kép kicsit csalóka, mert tavaszi napsütésben a távolból minden fehér falu gyö- nyörű.

Innen már szigorúan hazafelé vezetett az út. Nagyon megörültem, amikor végre meg- láttam Casares jólismert szélturbináit. Három okból végül nem bántam meg, hogy Grazalema után folytattam az utat:

  • VldR, a sajt fővárosa,

  • Ubrique, a bőr fővárosa,

  • a paratölgy erdők.

Sitio de Calahonda, 2020. február 15.

Réthy Imre

Share on facebook
Share on whatsapp
Share on email

TOPICS

GET IN YOUR MAIL

CONNECT WITH US

Move2Marbella
21:22

Found what you were looking for?

Let me help you
Move2Marbella
Move2Marbella
Found what you were looking for?
22:24
Let me help you