Blog

Fedezze fel a Costa del Sol-t !

Malaga legismertebb múzeumai (V8)

Malaga-ban igen nagy számban találhatunk múzeumokat. Ez a szubjektív blog ezekből mutatja be a legismertebbeket.

Museo Carmen Thyssen

Malaga legismertebb butik-múzeuma mindig sok érdekességet tartogat a látogató számára. Az állandó – zömmel andalúziai festményekből álló – kiállítás mellett színvonalas időszaki kiállításokat is látogathatunk. A múzeumot egy XVI. századi épületből alakították ki és az 2011. márciusában nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt.

A múzeum alapítója és névadója Carmen Cervera néven látta meg a napvilágot 1943-ban Barcelonában. 1961-ben ő lett Miss Spanyolország. (A képen a katalóniai szépségverseny megnyerése után.)

A hölgy a műgyűjtéssel az 1980-as években kezdett foglalkozni, láthatólag óriási sikerrel.

„Természetesen” – mint majdnem min-dennek a világon – a múzeumnak is van magyar vonatkozása. Az alapító – özvegy báróné – mai hivatalos neve ugyanis (angolul) "María del Carmen Rosario Soledad Cervera y Fernández de la Guerra, Dowager Baroness Thyssen-Bornemisza de Kászon et Impérfalva".

2002-ben elhunyt férje igazán érdekes világpolgár volt.

Hans Henrik (Hans Heinrich “Heini“) Ágost Gábor Tasso Freiherr Thyssen-Bornemisza de Kászon et Impérfalva néven született Hollandiában 1921. április 2-án. 1950. óta svájci állampolgár, melyért cserében le kellett mondania a „bárói” címről. Adózási szempontból monaco-i állandó lakos volt, bejelentett angliai lakhellyel, de ideje nagy részét Spanyolországban töltötte.

Édesapja,Heinrich(1875-1947), alapította a báró Thyssen-Bornemisza (osztrák-)magyar nemesi családnevet miután 1905-ben elhagyta Németországot és megérkezett Budapestre. Itt elvette a királyi kamarás lányát: kászoni Bornemisza Margitot. Mivel Margit apjának nem volt fiúgyermeke, ezért Ferenc József császártól engedélyt kért saját veje “örökbefogadásá”-ra, hogy ezzel a kászoni Bornemisza nemesi név továbbra is fennmaradjon. A kérést 1907-ben a császár jóváhagyta, és ettől kezdve a magyar állampolgársága mellett a máig vitatott bárói címet is használhatta az idősebb Heinrich Thyssen-Bornemissza, aki feleségével együtt a Tanácsköztársaság idejéig Rohoncon élt. Ekkor Hollandiába mentek, ahol 1921-ben megszületett fiúk: „Heini".

Eme nem rövid kitérő után térjünk vissza a múzeumhoz. Íme két korábbi időszaki kiállítás:

Matisse: Matisse: Jazz (2018.)

A francia festő idős korában, 1943-ban kezdett színes papírkivágásokból képeket alkotni, találóan a jazz improvíziókra emlékeztető stílusban. A szokatlan, de megkapó alkotások 1947-ben könyv formájában is megjelentek.

Ikarusz

A tűznyelő

Francisco Iturrino: (A színek dühe....) (2018.)

Az 1864-1924. között élt baszk festő többünk számára valószínűleg ismeretlennek tűnik, de az Irodalom szerint fontos szerepet játszott a spanyol festészet modern irányzatainak kialakításában.

Iturrino az észak-spanyolországi Santander-ben született és a XIX. század végén már Párizsban alkotott, ahol barátságba került - többek között - Matisse-szel, Picassoval.

1910-12. között Matisse-szel közösen beutazták Andalúziát és még Tangerbe is eljutottak. Ez a barátság és az andalúz fények teljesen megváltoztatták festői stílusát: „eldobta” a következő oldalon illusztrált posztimpresszionizmust és helyette valami egészen különlegest alkotott.

1913. újabb fordulópont az életében: felesége megbetegszik, ő pedig a malagai Finca de la Concepción-ban keres és talál menedéket, amely akkor a szintén baszk Echevarria család tulajdonában volt. Itt is sokat fest és képei gyönyörűen adják vissza a természet buja zöldjét és az éles andalúz fényeket.

Andalúz nők (Leszbosz kertje)

Vízesés a Finca de la Concepción kertjében

Perversidad – Mujeres Fatales en el Arte Moderno (2019.)

Erre szokták mondani, hogy "nagyobb a füstje, mint a lángja"! Az időszaki kiállítás nyugodtan látogatható volt kiskorú gyermekekkel is. A rendező valószínűleg a XIX-XX. század felvilágosultabb, felszabadultabb, néha talán frivolabb életérzésének szeretett volna emléket állítani.

Toulouse-Lautrec és a cirkusz (2020.)

A bohém francia festő 1899-ben több hónapot töltött egy szanatóriumban Neuilly-ben és az ottani pihenése alatt 39 cirkuszi témájú grafikát készített. A képek egyrészt bizonyítják a művész kiváló rajzképességét, másrészt betekintést engednek a cirkusz különleges hangulatú világába. Íme három példa:

Sorolla Jávea-ban (2022. január 16-ig)

Joaquín Sorolla (1863-1923.) jónevű spanyol, alapvetően impresszionista festő volt, aki életében több, mint 2.200 katalogizált képet festett.

1896. őszén látogatott el előszőr Jávea-ba, ebbe az Alicante megye (Valencia tartomány) északi részén található hangulatos tengerpari városkába, aminek a XIX. század végén 6.700 lakosa volt, ami napjainkra 27.000-re növekedett. Lenyűgözte a sziklás tengerpart és a lakosok kedvessége, így az egyszeri látogatásból tartós „szerelem” lett. A kamarakiállítás nagyjából húsz, itt készült festményét mutatja be.

Paul Strand: Tiszta szépség (2022-ig)

Ez az első alkalom, hogy a Carmen Thyssen múzeum egy fényképésznek „szenteli” egyik időszaki kiállítását. Strand 1890-ben született New York-ban cseh származású szülőktől Paul Stransky néven. Az 1910-es években szülővárosában tanult dokumentarista fényképészetet és közel került a marxizmushoz is.

Strand 1932-35. között Mexikóban élt. A kiállításon számomra az ott készült fényképei voltak a legérdekesebb, mert kereken 50 évvel később én is éveket dolgoztam Mexikóban egy kis faluban.

Casa Natal de Picasso

Ismerkedésünket Picassoval kezdjük a Plaza de la Merced sarkán álló szülőházánál.

Picasso Malaga-ban született, ahol 10 éves koráig élt. A Picasso az anyja családi neve, akinek rokonságában neves képzőművészek voltak. Apja akadémikus festő, de mivel művészetéből nem tudta családját eltartani, rajztanárként dolgozott. Pablo lilán, légzés nélkül született, holtnak hitték, s csak nagybátyja szivarfüstjére adott életjelet. A bal agyféltekéje nagyon rosszul működött a súlyos oxigénhiány miatt, ezért a jobb oldali, a kreatív művészi érzék irányítója akadálytalanul fejlődhetett. 

Szülőháza ma múzeum, ahol az emeleten hat teremben mutatják be Picasso családját, ifjúkorát, a család néhány bútorát.

Külön teremben ismerkedhetünk meg a korabeli Malaga életével, ami a maihoz képest igen szegényes volt.

Picasso néhány eredeti alkotását is megtekinthetjük, például a lenti, 1953-ban készült kerámia tálat, ami egy bikaviadalt ábrázol.

Sala de Exposiciones de la Fundación Picasso

Pár lépésre Picasso szülőházától, a La Merced 13. szám alatt található egy kiállítóterem is, ahol kamara jellegű időszaki kiállításokat rendeznek. A jelenlegi – adrenalin szintet nem növelő – kiállítás témája „Picasso és az állatok”.

A fenti képen: Amazon a cirkuszban, szamár vontatta szekéren.

Museo Picasso

A Museo Picasso mind kinézetében, mind koncepciójában nagyon hasonlít a Museo Carmen Thyssen-re. Szintén egy nem túl nagy, könnyen áttekinthető középkori épületet, a Palacio de Buenavista-t alakítottak át múzeummá és itt is rendeznek időszaki kiállításokat az állandó mellett.

A 3-4 évente változó „fél-állandó” kiállítások Picasso néhány tucat művét mutatják be és jó áttekintést adnak a világhírű művész munkásságáról.

Érdemes külön szót ejteni az időszaki kiállításokról, amelyek általában igen színvonalasok.

Torres-Garcia

„Joaquín Torres García (1874-1949.) uruguayi képzőművész és teoretikus, a konstruktív univerzalizmus megalapítója. Torres García olyan művész volt, aki egyszerre vállalta büszkén latin-amerikai gyökereit, ápolta a kontinens legjobb hagyományait, ugyanakkor sikeresen fogadta be a főbb kortárs áramlatokat is. Mindezt úgy, hogy egyéni formavilágot alakított ki, új és modern dimenziókat nyitva Latin-Amerikában. A kontinens avantgárd művészetének egyik legmeghatározóbb alakja volt.” (Wikipedia)

Warhol (2018.)

El Sur de Picasso - Referencias Andaluzas (2018.)

A kiállítás címe (Picasso „Dél”-je – Andalúz hivatkozások) kicsit megtévesztő, de kiemelkedően színvonalas volt. Bár volt néhány tényleg andalúz ihletésű kép (például a fenti, „Két futó nő a tengerparton” című), a kiállítás valójában egy művészettörténeti összehasonlítás: hogyan hatottak az egyes festők, stílusok, korszakok, témák Picassora? Két példa:

Manet: Manet: Reggeli a fűben (1863.)

(Ez a kép nem szerepelt a kiállításon.)

Reggeli a fűben, Manet után

Murillo: Szűz a gyermekkel (1660-65. körül)

Vénusz és Cupido

Olga Picasso (2019.)

Olga Koklova 1891-ben született egy nemesi-katonai családba a mai Ukrajna területén és a XX. század elejére elismert balett táncosnő lett. Picassot 1917-ben ismerte meg Párizsban és hamarosan összeházasodtak. A házasságból egy gyerek, Pablo született. 1927. után a házasság válságba került és a felek különváltak. Olga 1955-ben Franciaországban hunyt el.

 

A kiállítás részben a halála után az unokája által egy hatalmas utazószekrényben megtalált személyes tárgyait, leveleit mutatta be, másrészt Picasso róla festett képeit. Érdekes, hogy a képekről egy szomorú, melankolikusnak látszó nő néz szembe velünk. ennek valószínűleg családi okai lehettek, mert szülei, testvérei alaposan megszenvedtek

Oroszország vérzivataros 1910-20-as éveiben.

Bruce Nauman: Szobák, testek, szavak (2019.)

Diálogos con Picasso (2023-ig)

Új, 2023-ig nyitva tartó kiállítással (Párbeszédek Picasso-val) jelentkezik a Museo Picasso. Ez a majdnem-állandó kiállítás nekem sokkal jobban tetszett, mint az előző „állandó”, mert kevesebb a grafika, több a nagyméretű festmény.

Balra a „Minótaurosz festőpalettával” c.

kép 1938-ból.

Még egy híres festményt emelek ki: Zsuzsanna és a vének (1955.) A festmény a híres ószövetségi jelenetet ábrázolja, amikor két idős bíró meglesi és el szeretné csábítani Zsuzsannát, Joakim feleségét.

El Paris de Brassaï (2022. április 3-ig)

A világhírű fényképész 1899-ben Halász Gyula néven született Brassóban. A Brassói Főreáliskola elvégzése (1917.) után a budapesti Képzőművészeti Főiskola hallgatója volt; de tanulmányait megszakítva 1919-ben önként beállt a Vörös Hadseregbe. A Tanácsköztársaság bukását követően Berlinbe, onnan Párizsba utazott.

Amikor Párizsba érkezett, még nem tudott fényképezni, az akkor már ott élő André Kertész támogatta és vezette be a művészkörökbe. Az alig néhány évvel később kiadott fotóalbumaiban viszont már a lényegét tudta megragadni Párizsnak, úgy, ahogy erre korábban csak Toulouse-Lautrec volt képes. Gyakran fotózta az éjszakai Párizst is. (Wikipedia)

Párizs életét, lüktetését bemutató fényképeiben a legmegragadóbb az egyszerűség, a spontaneitás, a „hétköznapiság”. Ezek közül is kiemelkednek a híres esős képek.

„Brassaïba Párizs legváratlanabb helyén ütközött az ember. Arcán folyton ugyanaz a mosoly, szemében ugyanaz a vallató pillantás, ajkán folyton ugyanaz a készség a szóra, hogy az éppen akkor elkapott élményét azon frissiben átadja. Mintha folyton valamiféle őrségen lett volna, szüntelenül szimatolt, kutatott. Számára minden dolognak, de mindnek volt jelentősége. Soha nem bírált, ítéletet soha nem mondott a dolgokról vagy eseményekről. Egyszerűen csak számot adott arról, amit látott és hallott.” (Henry Miller)

A Picasso Múzeumban rendezett, igen bőséges anyagot bemutató kiállítás apropóját ismeretsége, barátsága Picassoval adta. Több alkalommal is ő fényképezte Picasso szobrait.

A kiállítás megtekintése a magyar fényképészet története iránt érdeklődőknek „kötelező”.

Centre Pompidou

A Muelle Uno végében található új múzeum a világhírű párizsi anyaintézmény – amely a világ egyik legfontosabb modern képzőművészeti gyűjteménye – egyetlen „kihelyezett tagozata”.

Pompidou irodalomtanárból lett előbb banktisztviselő, majd 19621968-ig miniszterelnök. A hatvanas években már őt tekintik az elnöki funkció örökösének („le dauphin du président”). Az 1968 májusi franciaországi zavargások idején neki sikerült új irányba terelni az V. Köztársaság hajóját.

Pompidout 1969-ben hét évre választották elnöknek, de nem tudta elnöki idejét kitölteni, mert korai halála ebben megakadályozta.

Nagy gonddal terveztette „high-tech” stílusban a nagy Kulturális Központot, amit már elnöksége idején elkezdték építeni, de majd csak halála után, 1977december 31-én nyitottak meg. A franciák ma is Pompidou-palota néven emlegetik a Georges Pompidou Központot. A francia elnököknél szokásban van, hogy egy-egy modern középülettel vagy akár egy egész negyed újjáépítésével gyarapítják fővárosukat.

Jellemzően kétféle kiállítást rendeznek a Rubik-kockára emlékeztető épületben: időszakiakat és "fél-állandókat". (A képen a kocka belső tere.)

Miro (2015.)

Utópias Modernas (2020.)

A háttérben Vladimir Tatin „A III. Internacionale emlékművé”-nek makettje (1919-20.)

Matisse: Egy új ország (2019.)

A kamarakiállításon a művész pár tucat képét láthattuk, amelyek bemutatták Matisse különböző korszakainak jellemző vonásait. Néhány példa mutatóba.

Miró-tól Barceló-ig (2022. februárig)

Azt hiszem egyéni rekordot döntöttem a KoVi járvány idején: még sohasem jártam olyan múzeumban, ahol egyedül voltam látogató és legalább 14 fős személyzet (recepciós, pénztáros, hőkamera kezelő, biztonsági őr, tucatnyi teremőr) vigyázta léptemet.

A Pompidou Központ új fél-állandó kiállítása a spanyol képzőművészet XX. századát igyekszik bemutatni. Picasso, Miró, Dali és Luis Buñuel új stílusokat teremtettek és örökségük a mai napig hat minden modern művészre. A kronologikus kiállítás gyakorlatilag a spanyol avant-garde bemutatása.

Feltűnő, hogy a XX. század leghíresebb spanyol művészei mennyire kötődtek Franciaországhoz és különösen Párizshoz. Azok számára, akik érdeklődnek a XX. századi modern művészet meghatározó spanyol személyiségei iránt, a kiállítás megtekintése „kötelező”.

Balra Picasso: Csendélete gitárral (1921.), jobbra Miró: "Intérieur" (1922.)

Balra Giacometti asztala (1969-ben készült egyedi bronzötvény az 1933. évi gipsz eredeti alapján), jobbra Dali szimbolikusan működő szürrealista tárgya (az 1931-ben készült, de elveszett eredeti „újragyártott” példánya 1973-ból.)

Dali: „Részleges hallucináció. Hat darab Lenin fej egy zongorán” (1931.) részlet

Collección del Museo Ruso

Magasan kiemelkedik a malagai múzeumok sorából a szentpétervári Orosz Múzeum lerakata, amely szintén a volt dohánygyár területén lett kialakítva. (A képen a múzeum előtti park látható tavaszi pompában.)

Jellemzően 6-12 hónapig nyitva tartó kiállításokat tekinthetünk meg, amelyek vagy egy-egy alkotóhoz, vagy egy korszakhoz kapcsolódnak. A legutolsó kiállítások egyike a Szocialista Realizmust mutatta be, ahogyan még sohasem láttuk, a másik pedig Malevics életpályáját kísérté végig. A 2019. kiállítások a Nőről szólnak, „változatos” minőségben.

Korábban a Romanov-okról volt egy több évszázadot átölelő kiállítás. Több, mint két óra kellett a megtekintésére, de az orosz történelemről többet tanultam meg eme két óra alatt, mint a gimnáziumban négy év során

Chagall (2016)

Resistencia, tradición y apertura (Ellenállás, hagyomány és nyitás) (2016.)

A Romanov-ok (2017.)

Alexander Litovcsenko: Rettegett Iván megmutatja kincses dobozát Horsey-nak, az angol nagykövetnek.

Kandinszkij (2017.)

Radiente Porvenir (Sugárzó Jövő - a Szocialista Realizmus) (2018.)

Amiről sokat tanultunk, de az 1960-70-es években már nem láthattunk a maga brutális teljességében. Akkorra nem csak Trockij, hanem Sztálin is eltűnt a művészettörténeti tankönyvek lapjairól.

Ezen a festményen még mindenki szerepel Lenin mellett

Sztálin és Vorosilov a Kreml-ben.

Malevics (2018.)

Kazimir Malevics a XX. század egyik leghíresebb ünnepe volt.

Malevics Kijevben született 1878-ban. Ugyanott Rerberg magániskolájában tanult festészetet, 1906-ban állított ki először, ekkor már fel is költözött Moszkvába. Malevics mindvégig Oroszországban, később a Szovjetunióban élt és dolgozott, csupán 1912-ben töltött egy rövid időt Párizsban. 1915-1916-ban közreadta szuprematista manifesztumát, „A kubizmustól a szuprematizmusig” címmel. A bolsevik felkelés győzelme után a moszkvai akadémián tanított. 1926-ban kijutott Németországba, hogy szuprematista könyvének kiadását előkészítse, ezután Leningrádba tért vissza, s ott élte le életét szegénységben, feledésben. 

1913. körül eljutott a nonfiguratívfestészetig, 1913. év végén elkészítette Fekete négyzet fehér alapon c. művét, amely 1915-ös bemutatóján nagy feltűnést keltett. Saját stílusirányzatát szuprematizmusnak nevezte el. Az 1915-ös szentpétervári futurista kiállításon mutatta be több, e felfogás jegyében készített festményét, köztük a Fekete négyzetet, amely a huszadik századi absztrakt festészetegyik alapműve. (Szerepelt a budapesti Cezanne kiállításon is 2021-ben.)

(A szuprematizmus a modern képzőművészet egyik kifejezése. Minden tárgyi vonatkozást elvető geometrikus absztrakció, a kubizmusból alakult ki. Malevics ezzel a névvel illette a maga festői törekvését.)

Két tipikus szuprematista alkotás.

Szentek, cár- és munkásnők: a Nő ábrázolása az orosz művészetben (2020.)

A kiállítás női szenteket bemutató ikonokkal kezdődik, majd jönnek a Romanov kiállításról már jól ismert cárnők (köztük kiemelten II. Katalin), végül néhány tisztességes proletárnővel ismerkedhetünk meg. A kiállítás érdekes, az alkotások magasszínvonalúak, de az adrenalin szintem nem emelkedett meg, szemben pl. a Romanovok kiállítással.

A vladimiri Szűz Mária

Szt. Demetrio, Szt. Parekeva, Szt. Anastasia

Virgen de la Ternura

K. Makovska portréja a feleségéről:

Szabadok és határozottak: orosz művésznők a hagyomány és az avantgárdé között (2019.)

Meglehetősen változatos minőségű, eklektikusan összerakott kiállítás. A képeket egy dolog köti össze: mindegyiket nő festette.

Azért vannak kiváló alkotások is, pl. az alábbi kettő Zinaída Yevguéneva Serebriakova-tól:

Nikolái Roerich: Shambhala keresésének útján (2020.)

„Roerich (1874-1947.) a szentpétervári művészeti akadémián tanult festeni, majd Párizsban Fernand Cormon volt a mestere. A Mir Iszkussztva csoport elnöke lett. Főként történelmi tárgyú szecessziós képeket festett. Számos jelmezt és díszletet tervezett a híres orosz balett darabok számára, például Igor StravinskyTavaszszentelő c. balettjéhez.

1917 után feleségével, Jelenával és két fiával együtt elmenekült Oroszországból Finnországba, majd Londonba. Londonban teozófiával foglalkozott. 1920-tól az Amerikai Egyesült Államokban élt, 1929-től alkotásait önálló múzeumban állította ki, külön az ő festményei és életútjának bemutatása céljából létesítettek egy múzeumot New York Manhattan negyedében, ez a Nicholas Roerich Múzeum, amely ma is vonzza a látogatókat.

A kiállítás címe Roerichnek a keleti misztikum iránti vonzódására utal. Shambhala a hinduizmus és a tibeti buddhizmus szerint egy misztikus királyság, amelynek formája pont olyan, mint egy nyolcsziromú lótuszvirágé.

A képen: (1937.) (A Tibeti fennsík nyugati része, India)

A fenti, 1910-ben készült 203*700 cm méretű, gigantikus festmény Szadko-t ábrázolja, aki az orosz legendák szerint híres novgorodi kereskedő és utazó volt. Egyik utazása során a „kerál” felajánlotta neki az egyik lányát feleségül, de Szadko ezt visszautasította, mert állandóan a Novgorodban maradt egyszerű, ifjú szerelmére gondolt. Rimszkij-Korszakov 1896-ban operát írt a Szadko-hoz kapcsolódó legendák alapján.

Anna Ahmatova: költészet és élet (2020.)

Az időszaki kiállítás, Anna Ahmatova-nak (1888-1966.), a kiemelkedő jelentőségű orosz költőnek állít emléket és több, róla készült műalkotás bemutatása mellett megismerkedhetünk nehéz életének részleteivel is. (A spanyol helyesírás alapján neve: Ajmátova.)

(A képen Kuzma Petrov-Vodkin által 1922-ben készített portré.)

Tengerésztiszti családban született. Tanulmányait Kijevben a Kijevi Egyetem jogi fakultásán végezte. 1910-ben költözött Szentpétervárra. Apja ellenállása miatt kezdett tatár nagyanyja családnevét használva verselni.

1910-ben férjhez ment és európai utazásokra indult. Megfordult Olaszországban és Párizsban, ahol megismerkedett Amedeo Modiglianival.

Ezek az utazások rendkívül nagy hatással voltak későbbi életére és művészetére. 1918-ban elvált első férjétől és újra férjhez ment. Első férjét, Nyikolaj Gumiljovot 1921-ben letartóztatták és agyonlőtték. 1922-ben ismét elvált, és harmadszor is férjhez ment.

1938-ban letartóztatták első házasságából született fiát, Lev Nyikolajevics Gumiljovot és 10 év kényszermunkára ítélték. 1949-ben ismét letartóztatták férjét, N. N. Punyin művészettörténészt és első házasságából született fiát. Férje 1953-ban a lágerben meghalt, fia csak 1956-ban szabadult.

Realizmus (2021. áprilisig)

A nagy, reprezentatív éves kiállítás szerves folytatása volt a három évvel ezelőtti, a szocialista realizmust bemutató – igen érdekes és tanulságos – „seregszemlének”. Itt is voltak elszórtan „szocialista realistának” tekinthető festmények, de a hangsúly nem a politikán, hanem a műfajon volt. Számomra a legérdekesebbek a vadonatúj festmények voltak – van, amelyik csupán pár hónapja készült –, mert elképzelésem sem volt a mai modern orosz festészet mibenlétéről.

Példaként álljon itt az a kép, amely a legnagyobb hatást tette rám és mindent elmond a Szovjetunió 1980-as évekbeli „pangásáról”, a végül is kudarcba fulladt „peresztrojkáról” és az elkerülhetetlen összeomlás okáról. (Alekséi Sundukov: A Sor – 1986.)

Iliá Gapónov és Kirill Koteshov alkotása a Nulla emberek sorozatból (2019-20.) Két fiatal művészről van szó, Gaponov 1981-ben, Koteshov 1983-ban született.

Tarkovszkij (2021. februárig)

A kamara-kiállítás zömmel a híres filmkészítő forgatásain készült fekete-fehér fényképekből állt. Ezen kívül látható volt néhány korabeli filmplakát is, pl. a Solarisé (balra).

Tarkovszkij (1932-1986.) orosz filmrendező, forgatókönyvíró, a modern filmművészet korszakos stílusteremtő alakja.

Leghíresebb filmjei: Iván gyermekkora és az Andrej Rubljov.

 

Némafilm plakátok (2021. februárig)

Nagyon érdekes kiállítás, bár sajnálattal kellett rádöbbennem, hogy oroszul már olvasni is nehezen tudok, pedig 1977-ben azért kaptam kettest eme nyelv tanulása során, mert szépen és folyékonyan olvastam. Mai eszemmel persze hiba volt, hogy nem igyekeztem akkoriban jobban elsajátítani ezt a nyelvet is.

Vissza a plakátokhoz: Nem gondoltam, hogy az 1920-as évek Szovjetuniójában még láthatólag fennmaradt a művészi szabadság csírája, még készültek vígjátékok és nem minden szólt a bolsevik propagandáról. (Esetleg tendenciózusan állították össze a kiállítást, bár ennek kicsit ellentmond, hogy a Patyomkin cirkálónak két plakátja is szerepel. Lentebb az egyik plakát.)

Háború és béke (2022. áprilisig)

A nagy éves kiállítás Tolsztojtól kölcsönözte a címét, de inkább az orosz háborúkat mutatja be, mint a „békét”. Erősen ambivalens volt az érzésem a kiállítás megtekintése során: egyrészt minden országnak joga van a hazafiasságra, másrészt nekünk magyaroknak nem túl pozitívak az „élményeink” az oroszok háborús fellépései kapcsán. Lépjünk túl az érzelmeken és lássuk a festményeket, amik gyakorlatilag a XIII. századtól a XX. század közepéig kísérik végig az orosz háborúk történetét! Néhány kiragadott példa:

Mijail Avilov: Párbaj Pereszvet és Cselubej közöt a kulikovói mezőn (1943.)

A kulikovói csata 1380. szeptember 8-án zajlott az Arany Horda valamint az orosz fejedelemségek egyesült erői között és orosz győzelemmel zárult. Bár a fejedelemségek továbbra is adót fizettek a tatároknak, az ütközet után megrendült a tatárok legyőzhetetlenségébe vetett hitük és meggyorsult a Moszkvai Fejedelemség által vezetett orosz egyesülési folyamat.

Az elővédek kisebb összetűzései után a csata a két fél bajnokának párbajával kezdődött. A tatár Cselubej és az orosz harcos szerzetes Alekszandr Pereszvet lóháton, kopjával rontott egymásnak. Mindketten azonnal meghaltak, de míg a tatár kiesett a nyeregből, Pereszvet a lova hátán maradt. (Wikipedia)

Alekséi Kivshenko: Háborús tanács 1812-ben Filiben (1880.)

Ez az a híres katonai tanácskozás, amire 1812. szeptember 13-án került sor a Moszkvától nyugatra fekvő Fili nevű faluban a Borogyinói Csata utáni napokban. Itt dőlt el, hogy az orosz csapatok nem vívnak meg egy újabb csatát Napóleon csapataival, hanem harc nélkül feladják Moszkvát. A kép balszélén a főparancsnok, Kutuzov félreismerhetetlen figurája.

Kivshenko a festményt a híres tanácsülés 70. évfordulója alkalmából festette meg, egyértelműen a Lev Tolsztoj világhírű regényében szereplő részletes leírás alapján. A tanácsülés szerepel Bondarcsuk 1967-ben forgatott „Háború és béke” c. filmeposzában is. A tanácskozás helyszínéül szolgáló parasztkunyhó 1867-ban leégett, de húsz évvel később helyreállították és jelenleg a Borogyinói Múzeum részét képezi.

NIkolai Bogdanov-Belski: Egy újonc búcsúztatása (1898.)

Rudolf Frentz: Szergej Kirov az Észak-Kaukázusban (1937.)

„Az első világháború alatt Kirov Észak-Kaukázusban folytatott propagandamunkát. Később tevékenyen résztvett az októberi felkelésben, majd visszatért az Észak-Kaukázusba és ott irányította a Szovjet Köztársaság megszületéséért vívott harcokat. 1919-ben Asztrahánban vett részt a város hősies védelmében, a beavatkozók és a fehérgárdisták ellen.

Amikor a kommunista párt a polgárháború befejeztével áttért a népgazdaság helyreállítására, Kirovot Azerbajdzsán Kommunista Pártja központi bizottságának titkárává választották meg. Öt évig végzett Azerbajdzsánban lelkes, lendületes, erélyes szervezőmunkát.” (Szabad Nógrád, 1953. december 2.)

Kirov később leningrádi párttitkár lett és meglehetősen népszerű volt, mígnem 1934-ben meggyilkolták. A sztálini propaganda szerint „a nép ellenségei, a trockista-zinovjevista árulók, a nemzetközi imperializmus bérgyilkosai” végeztek vele, de valószínűbb, hogy Sztálin adta ki a parancsot likvidálására politikai féltékenységből.

Az Orosz Múzeum 2018-ban már rendezett egy önálló Malevics kiállítást, de festményeit a tematikus tárlatokon azóta is felhasználják. Most is az ő festményét választották a Háború és béke „címlapképének”. Az 1932-ben készített látványos alkotás címe: „A vörös lovasság”.

Befejezésül és „elrettentetésül” álljon itt Jevgenyij Lanceray 1945.-ben festett tanulmánya a moszkvai Kazányi Pályaudvar freskójához (részlet). A festmény címe: „Béke”. Nekem leginkább egy gótikus „Szűz Mária a kisdeddel” szocialista realista reinkarnációjának tűnt a kép.

Dosztojevszkij (2022. áprilisig)

Egy mini kiállítással emlékezik meg a múzeum Dosztojevszkij születésének 200. évfordulójáról. Egy kisméretű szobor, néhány grafika – ennyi.

Majakovszkij (2022. áprilisig)

Egy fokkal érdekesebb a híres szovjet-orosz költővel foglalkozó kamara kiállítás. Számomra újdonságot jelentett, hogy Majakovszkij nem csak verseket írt, hanem egészen ügyesen rajzolt is. Az I. Világháború előtt és alatt egy sor karikatúrája jelent meg újságokban. Lenti rajzán a török szultánt megfenyegető orosz katona látható.

Nem állom meg, hogy ne idézzem kedvenc Majakovszkij versszakomat (sajnos ez a jelenet lemaradt a kiállításról):

„Elment a nap, táskájába tevén

ügyeit, gondjait. Csönd lesz talán.

Ketten vagyunk most, Lenin meg én,

Lenin mint fénykép szobám falán.”

Az avantgárd az orosz művészetben (2022. áprilisig)

Művészi szempontból ez a legszínvonalasabb a négy 2021. évi kiállítás közül. Egyértelmű, hogy a NOSzF előtti orosz avantgárd művészek semmivel sem voltak elmaradva a nyugat-európai „versenytársaikhoz”képest. 

Balra Natalia Goncharova „Biciklista” c. képe 1913-ból.

Lent: Vladimir Lébedev: Csendélet fűrésszel (1920.)

Absztrakt művek a kiállításon. Középen az elmaradhatatlan Malevics

Mára legyen elég ennyi!

 

Sitio de Calahonda, 2021. december 21.

 

Réthy Imre

TÉMÁK

EMAILEN SZERETNÉM MEGKAPNI

CSATLAKOZZON HOZZÁNK