Ismerkedés Kasztíliával I.

Az elmúlt 17 év időben és térben is leghosszabb spanyol kirándulására indultam Sitio de Calahonda-ról. A hat nap alatt négy városban szálltam meg és összesen tíz települést látogattam meg négy tartományban. A körút hossza 1.589 km volt.

A meglehetősen fárasztó program a kö-vetkező volt:

  • 1. nap (vasárnap)
    • Sevilla: Casa Palacio de la Condesa de Lebrija
    • Mérida: római vízvezeték
    • Guadalupe
  • 2. nap
    • Hervas
    • Guijuelo
    • Salamanca
  • 3. nap
    • Salamanca
    • Ávila
  • 4. nap
    • Ávila
    • Toledo
  • 5. nap: Toledo
  • 6. nap
    • Consuegra
    • Almagro



Ez a terjedelmi okokból kivételesen kétrészes blog Guijuelotól Almagroig mutatja be az utam
során érintett kasztíliai látnivalókat. Az első rész Kasztília és León-nal, a második Kasztília La Mancha-val foglalkozik, ezen belül részletesen írok majd Salamancarol, Ávilaról és Toledóról. A kirándulás Kasztílián kívül eső szakaszairól, azaz Méridaról, Guadaluperól és Hervasról a kiegészített
Extremadura blogban, a sevillai Casa Palacio de La Condesa de Lebrija-ról pedig a sevillai palotákat bemutató írásban lehet olvasni.

Kasztília

„Kasztília (spanyolul Castilla, óspanyolul Castiella, latinul Castella) történelmi táj az Ibériai-félszigeten, a mai Spanyolország középső és északi részén terül el.

Nevének eredete

A spanyol szó az óspanyol Castiella alakból származik, végső forrása pedig a latin CASTĔLLA, „erődítmények [földje]”, a CASTĔLLVM, ’erőd, vár’ szóból. A terület a re-konkviszta idején a keresztény királyságoknak az arab megszállók elleni védelmére emelt számos erődítményéről kapta ezt a nevet, amely már a VIII. századtól dokumentált. A sík vidéken magasodó romos vagy felújított várak nagyon hatásos látványt nyújtanak; az egyik leghíresebb Ávila középkori városfala (lentebb).

Földrajzi helyzete

A tágas, viszonylag ritkán lakott kasztíliai fennsík Spanyolország központi területe. Átlagosan 600 méterrel a tenger színe felett fekszik. Egy helyi közmondás szerint „Ancha es Castilla”, azaz„ Kasztília oly tágas”. A sík területet a várkastélyokon kívül a Cervantes Don Quijote című regénye révén is híres szélmalmok élénkítik.

Határait nehéz pontosan megállapítani, mivel a történelem során a különböző spanyol királyságok létrejöttével és egyesülésével más és más értelmezése volt. Két tájegységre osztható: Ó-Kasztília (Castilla la Vieja) és Új-Kasztília (Castilla la Nueva). Előbbin a Madridtól nyugati–északi, utóbbin a Madridtól keleti–déli irányban elhelyezkedő tájegységeket értjük. Hozzávetőlegesen, a mai spanyol közigazgatási felosztás szerint

  • Kantábria,
  • Kasztília és León,
  • La Rioja,
  • Navarra,
  • Aragónia déli része, illetve
  • Kasztília-La Mancha és
  • Valencia tartomány nyugati része

fedné le a történelmi Kasztília területét

A földrajzi körülmények határozták meg lakóinak hagyományos gazdálkodását. A fő gazdasági ágazat történelmileg a transzhumáló [kétlegelős, évszakhoz kötött] pásztorkodás volt: a szikár fennsíkon legeltetett juhnyájakat nyárra a hegyek legelőire hajtották.

A spanyol nyelv szülőföldje

Ó-Kasztília a spanyol nyelv bölcsőjeként is híres. A középkorban az ezen a területen beszélt – valószínűleg a mai Burgos tartomány északi részén kialakult – latin dialektusokból fejlődött ki a kasztíliai nyelvváltozat, amelyet később a nemzeti nyelv alapjául választottak, olyan vetélytársak mellett, mint az asztúriai–leóni vagy az aragóniai nyelvjárások. A spanyolok ezért nyelvüket úgy is nevezik, hogy castellano, azaz „kasztíliai” – főként az országban beszélt egyéb újlatin nyelvektől (katalán, galiciai), illetve nyelvváltozatoktól (aragóniai, asztúriai, leóni stb.) való megkülönböztetés hangsúlyozása céljából.”(Forrás: Wikipedia )

Történelem

Még a vázlatos ismertetése is szétfeszítené a jelen blog kereteit. Legyen elég annyi, hogy a leghíresebb kasztíliai király I. Izabella volt, aki férjével, Ferdinanddal közösen befejezte a rekonkvisztát és megfinanszírozta Kolumbusz Kristóf első tengerentúli utazását. Életükről kiváló, háromévados_filmsorozat_született.

(A fényképen Izabella mellszobra az
ávilai várfal előterében.)

Kasztília és León

Spanyol autonóm tartomány, amely kilenc megyére van osztva. Területe 94.226 km2 , lakossága 2,4 millió fő. A kilenc megyeszékhely közül én a két legdélebbit, Salamancat és Ávilat kerestem fel. A tartományhoz tartozik a Duero folyó Spanyolországhoz tartozó vízgyűjtőterületének 98 %-a és itt található a számomra legkedvesebb spanyol vörös bort előállító régió, a D. O. Ribera del Duero. A tartomány címere – nem meglepő módon – két-két várat és oroszlánt tartalmaz. Ennyi volt a bevezetés, térjünk a tárgyra!

Guijuelo

Aki olvasta korábbi blogjaimat, emlékezhet rá, hogy érdekelnek a sonkával összefüggő
látogatások is. Jártunk már

  • Trevelezben, az 1.476 méter magasan fekvő, Granada megyei 810 lakosú faluban, ahol hegyi sonkákat érlelnek kis- és középüzemek,
  • Villanueva de Cordobaban, ahol a makkon nevelt ibériai sertéseket és a vége-láthatatlan tölgyerdőket látogattuk meg, valamint
  • az extremadurai Malpartida de Plasenciaban, ahol szintén találkoztunk „boldog
    disznókkal” és meglátogattunk egy mini sonkasózó üzemet is.

Több helyen is azt hallottuk, hogy Salamanca az ibériai sertések vágásának és feldolgozásának a „fellegvára”. Kicsit mindig csodálkoztam, hogy pont egy ősi egyetemi városban foglalkoznak tömegesen ezzel az iparággal, mígnem az út előkészítése során ráébredtem, hogy nem Salamanca városáról, hanem a Salamanca megyében található Guijuelo településről van szó, amely 34 kilométerre fekszik az extremadurai határtól és 50 kilométerre délre a megyeszékhelytől.

Guijuelo ténylegesen egész Spanyolország legfontosabb húsipari központja, az 5.600 lakosnak nagyjából a fele ebben az iparágban dolgozik a 173 (!) bejegyzett húsipari vállalkozás egyikében. Nem véletlen, hogy ezen a településen lakók rendelkeznek az egyik legmagasabb átlagjövedelemmel.

A fentiekből viszont az is következik, hogy a település inkább ipari jellegű és nem igazán tűnik érdeminek a gasztroturizmus. Található itt ugyan egy húsipari múzeum, de néhány antik gép mellett csak filmeket lehet látni, amiken a húsfeldolgozás folyamatait mutatják be. Nekem pont 5 percig tartott a látogatás.

A következő képen a világhírű és nagyon drága Joselito sonkát előállító húskombinát.

Persze itt is vannak kisebb és régebbi üzemek is – magam is találkoztam az utcán érlelésre váró sonkatranszportokkal. Nem meglepő módon viszonylag sok a sonka és húskészítmény bolt is.

Összességében elmondható, hogy kizárólag a fanatikus húsipari szakembereknek ér-demes esetleg megállni Guijueloban, én másodszor biztosan nem tenném.

Salamanca

Logisztika

Salamanca Belvárosában nem lehet gépkocsival közlekedni, marad a gyaloglás. Én szándékosan a lehető legközpontibb szállodát választottam, a gyönyörű Plaza Mayor-tól 80 lépésre. A szálloda neve Hotel Catalonia Plaza Mayor (címe: Calle Espoz y Mina 23-25.) „Természetesen” a szállodánál sem lehet parkolni, nekem az autót a Parking Le Mans-ban sikerült letennem, a szállodától 180 méterre.

A parkoló hivatalos címe: Plaza de los Bandos. Ugyanakkor a pontos Google Maps cím: Calle Peña Primera, 1. Nem zárható ki, hogy a parkolóban nincsen szabad hely, de erre a nem várt esetre az egyetlen javaslatom a türelmes várakozás. Fontos, hogy csak akkor engednek be minket a parkolóba, ha a szálloda küldött. Azaz, ha véletlenül nem a Hotel Cataloniában lakik az olvasó, akkor is ezt kell határozottan állítani. Amennyiben a parkolócédulát a szállodában lepecsételik, kapunk kedvezményt. Én a kb. 28 órás parkolásért 15 € körül fizettem. A szálloda utcája (Calle Espoz y Mina) a Bandák teréről (erről később még lesz szó) indul, a Casa Doña Maria la Brava mellől, a parkoló kijáratától 20 méterre. Megemlítem még, hogy az autókulcsot a parkolóban kell hagyni, mert rendszeresen átrendezik a több sorban parkoló autókat. Ugyanakkor a csapat nagyon megbízhatónak tűnik, nekem sem volt semmi problémám.

Áttekintés

Salamanca a maga 144 ezer lakosával a hasonló nevű megye székhelye. IX. Alfonz leóni király a városban alapította meg 1218-ban Spanyolország legrégebbi – a mai napig működő – egyetemét. A történelmi óvárost az UNESCO 1988-ban világörökségi helyszínnek nyilvánította. Salamanca 2002-ben Európa egyik kulturális fővárosa volt.

Szeretném előre bocsátani, hogy ennyire rendezett, tiszta, hibátlanul felújított, de láthatólag vasszigorral irányított várossal még nem találkoztam Spanyolországban. Csak pár példa az utóbbira: az Óvárosban a házakon nem látni légkondicionáló gépeket, antennákat, sehol egy
légkábel és minden terasznapernyő reklámfelirat nélküli fehér vagy vajszínű vászonból készült. Nincsenek harsogó üzletfeliratok, portálok, a cégérek színe is szabályozott és max. 50 centiméterre állhatnak ki a falból. Azaz sikerült létrehozni és fenntartani egy egységes, letisztult, elegáns városképet

Salamanca Óvárosának megismeré-séhez nagyjából két félnapra és egy esti sétára lesz szükségünk. A baloldali térképen egy lehetséges útvonalat tüntettem fel, a legfontosabb látnivaló-kat aszerint fogom bemutatni.

Plaza Mayor

Kőrsétánkat nem szabad másutt kezdenünk. Üljünk le a hatalmas tér bár-melyik padjára és csak nézelődjünk körbe-körbe! Engem megfogott a tágas tér, a nagypolgári, de mégsem hivalkodó jólét, a nyüzsgő és egyben nyugodt atmoszféra. Az emberek nem sietnek, gyerekek rugdossak a labdát, anyukák tologatják a gyerekkocsikat, párok fecsegnek önfeledten, öltönyös-nyakkendős nyugdíjasok trécselnek a világ dolgairól, tömegek ülnek a kávézók, éttermek teraszán kávét vagy bort kortyolgatva és látszólag nem történik semmi. Sokszor ez a „semmi” jelenti a legtöbbet.

A 6.400 m2 -es barokk stílusú tér 1728-55. között épült Alberto de Churriguera tervei alapján. Keleti oldalát a Királyi Pavilon, északi oldalát az önkormányzat épülete foglaljael. Az épületet 1852-ben egészítették ki a harangtoronnyal.

Casa de las Muertes

A híres ház a XVI. század elején épült platereszk stílusú homlokzattal. Az építtető Alonso de Fonseca y Acevedo (1476-1534.) volt, akinek mellszobra dísziti a homlokzatot. Fonseca 1507-től Santiago de Compostela, 1517-től Toledo érseke, Spanyolország prímása
volt.
Egyes legendák szerint a ház a nevét arról kapta, hogy építésekor két holttestet találtak a helyszínen. A halottak állítólag a Monroys és Manzanos családokhoz tartoztak, akik aktív résztvevői

voltak az 1464-től 1476-ig tartó Bandák háborújának. A „sajnálatos események” emlékét a mai napig őrzi a Plaza de los Bandos, ahol az ajánlott parkoló is található.

Jellemző, hogy a bandaháború egy labdajáték miatti vitával indult, majd megállíthatatlanul eszkalálódott. A város nemes családjai két bandára oszlottak, amelyek a székhelyül szolgáló templomokról kapták nevüket: Santo Tomé és San Benito. A békekötésre végül 1476-ban került sor Juan de Sahagún prédikátor erőfeszítéseinek és köz-vetítésének köszönhetően.

Palacio de Monterrey

A reneszánsz stílusú palotát 1539-ben építtette Alonso de Acevedo y Zuñiga (1495-1559.), Monterrey III. grófja. Az eredeti tervek egy hatalmas négyszögletű épületet tartalmaztak, de az elképzelés anyagi okokból végül csak részlegesen valósult meg. Ennek ellenére az elkészült épület így is monumentálisnak hat.

Don Alonso szoros kapcsolatban állt V. Károly császárral, például részt vett annak koronázásán Bolognaban 1530-ban. Később Nápolyban is képviselte a császárt.

A palota akkor került az Alba hercegi család tulajdonába, amikor Catalina de Haro y Guzmán (1672-1733.), Monterrey VIII. grófnője férjhez ment Francisco Álvarez de Toledo y Silva-hoz (1662-1739.), a X. Alba herceghez. Csupán egy lányuk, María del Pilar Teresa Álvarez de Toledo (1691-1755.) született, aki a XI. Alba hercegnő címet örökölte.

A palota látogatható. További információ:
https://www.palaciodemonterrey.com/visitor-information

La Clerecia

Ezt a hatalmas épületegyüttest a XVII. század elején kezdték el építeni, III. Fülöp felesége, Ausztriai Margit (1584-1611.) védnöksége alatt. Itt működött 1655-től a jezsuita rendhez tartozó Real Colegio del Espíritu Santo.

1767-ben III. Károly spanyol király kiűzte a jezsuitákat Spanyolországból és bezárt a kollégium is. Később az épület a salamancai egyházközség kezelésébe került, aki papi szemináriumot működte-tett benne.

Az épületben jelenleg az 1940-ben XII. Piusz pápa által alapított Salamancai Pápai Egyetem (Universidad Pontificia de Salamanca) működik. A katolikus magánegyetemen a teológián és a kánonjogon kívül több természettudományi tanszék is működik.

A tornyok és a barokk templom meghatározott időpontokban látogatható. A bejárat a Casa de las Conchas-szal szemben található, a Calle de la Compañian.

Casa de las Conchas

A „Kagylós ház” Salamanca egyik legismertebb és legszebb épülete. Eredetileg
a Maldonado család városi palotája volt, ma egy közkönyvtár működik benne. Az építkezés 1493-tól 1517-ig tartott. Jelenleg az épület udvara látogatható.

Hogyan került a rengeteg kagyló az épületre? Az egyik verzió szerint ez az épít-tető személyével van összefüggésben. Rodrigo Maldonado de Talavera a Salamancai Egyetem jogi tanszékének volt a rektora, tagja volt a Kasztília Királyi Tanácsának, valamint egyik vezetője volt a Santiago (Szent Jakab) rendnek. Itt jön a képbe a kagyló:

„A Szent Jakab-kagyló neve a zarándokok védőszentjére, Szent Jakabra utal. A kagylót halála után rendelték hozzá ismertető-jelként, amelyet az ábrázolásokon általában a kalapján, néha az övén hord. Ez az
utólagos attribútum folytán a Szent Jakab-kagyló a zarándokok, különösen pedig a Szent Jakab-út (El Camino) zarándokainak jelképévé vált, és már a középkorban is széles körben elterjedt volt.

A középkor keresztény zarándokai a Szent Jakab-kagylót vízmerítésre használták. A Szent Jakab-út zarándokai körében elterjedt szokás volt úticélként a Santiago de
Compostelá-tól 60 km-rel messzebb fekvő Finisterre-fokot kitűzni, ahol a tengerparton kerestek egy valódi Szent Jakab-kagylót. Ezt ettől kezdve kalapszalagjukra vagy övükre tűzve viselték, és egész életükben emlékeztette őket Szent Jakab sírjánál tett látogatásukra. A kagyló azonban több volt, mint egyszerű szuvenír. A hazatérő zarándokoknak nagy megbecsülést adott, és jó néhányan még a sírjukba is magukkal vitték.”

A képen két Szent-Jakab kagyló héja, rajtuk a Szent Jakab rend jelképe.

Egy másik elmélet szerint Arias Maldonado (az eredeti építtető fia) feleségének, Juana Pimentelnek a nemesi családi jelképe volt a kagyló, ezért került rá a falakra a Maldonado család lilioma mellett.

A kőből készült, többszintes ház stílusában keveredik a késő gótika, a mudéjar és a reneszánsz. Déli homlokzatán csak a felső szintet borítják be a fal síkjából kidomborodó, egyenként több tíz centiméteres nagyságú kagylódíszek, míg a nyugati oldalán ennél nagyobb területet is: számuk összesen a 300-at is meghaladja. A kagylókat nem az építőkövekből faragták ki, hanem kampók segítségével utólag toldották hozzá a falakhoz.

A főbejárat szintén a nyugati oldalon található, fölötte a Maldonado család öt liliomot tartalmazó címerét ábrázoló kő dombormű látható. Ugyanezen a homlokzaton négy fő ablak nyílik, amelyek (a spanyol gótika jellegzetességét mutatva) mind különböznek egymástól, de abban közösek, hogy ezek fölött is a Maldonado-címer díszlik. Jellegzetesek az alsó szint kis ablakait védő, igen díszes vasrácsozatok, amelyek díszítő és védelmi szerepet egyaránt elláttak.

A kis, négyszögű, kétszintes belső udvart oszlopok szegélyezik. Az alsó szint oszlopai fölött kőből faragott Maldonado-címerek, fölöttük pedig állatfejek láthatók. A fölső szint oszlopai carrarai márványból készültek, fejezetükön babérleveles díszítés látható.

Escuelas Mayores de la Universidad de Salamanca

Mindenképpen érdemes felkeresni az egyetem látogatható főépületét a Calle Libreros-on. Az épület előtt található a Patio de Escuelas, amit szintén az egyetemhez tartozó épületek vesznek körbe. A baloldali épület régebben az egyetem kórháza volt, ma a rektori hivatal működik benne. Szintén itt található Fray Luis de León szobra. A teret 1609-ben alakították ki, azzal a céllal, hogy jobb legyen a rálátás az egyetem főhomlokzatára.

Az egyetem művészi szempontból legki-emelkedőbb része a főhomlokzat, amely
1513-25. között készült el és valószínűleg Egidio mester (aki a katedrálison is dolgozott) valamint Juan de Troyes alkotása. A homlokzat Villamayorból származó „arany” homokkőből készült, platereszk stílusú díszítése három részből áll.

Az alsó szekció közepén a Keresztény Királyok (Ferdinánd és Izabella) domborműve található. A körbefutó görög szöveg jelentése: „A királyok az egyetemért és az egyetem a királyokért”

A középső sorban V. (I.) Károly (római császárnak öltözve) és édesanyja, II. (Őrült) Johanna kasztíliai királynő domborműve, a kétfejű osztrák sas, a Károly birodalmához tartozó államok összesített címere és egy Szent János evangélistát szimbolizáló sas látható. Ez utóbbi egyben Izabella valamint Kasztília és León jelképe is volt. A felső sor közepén egy pápá látható a trónján, több férfi társaságában. A Wikipedia „úgy gondolja”, hogy XIII. Benedek ellenpápa lehet az ábrázolt személy.

Ezt a vélekedést alátámasztja, hogy ő volt, aki 1411-ben elrendelte az egyetem épületének megépítését.

XIII. Benedek (1328 – 1423. május 23.) volt az egyházi történetírás leghosszabb ideig és legmakacsabbul uralkodó ellenpápája. Huszonkilenc évnyi pontifikátusa alatt négy római pápa és két pisai ellenpápa is uralkodott vele párhuzamosan. 1394-es trónra lépésekor Avignonban, a francia udvar támogatásával rendezte be kúriáját és onnan irányította az őt támogató országok egyházait. A konstanzi zsinat tett pontot a nyugati skizmára, amelyben Benedeket megfosztották a trónjától.

Belépve az épületbe egy négyszögletű udvarba jutunk, ahonnan a kápolna, a könyvtár és a tantermek nyílnak.

A Szent Jeromosról elnevezett egyhajós kápolna 1767-ben készült el. Falait Granadá-ból származó vörös bársony borítja és itt található Fray Luis de León síremléke. Az csak apró érdekesség, hogy Szent Jeromos a Muraközben, Csáktornya közelében született 347-ben.

Az egyetem történetét most átugorjuk és csak két híres oktatóról emlékezek meg. Az első a már kétszer is említett Fray Luis de León, aki a lenti – eredeti bútorzatú – tanteremben oktatott a XVI. század második felében évtizedeken keresztül.

Luis de León a Cuenca tartomány Belmonte falujában született 1527-ben. Iskolái elvégzése után belépett a Szent Ágoston rendbe. A salamancai, majd az alcalái egyetemen folytatott tanulmányokat, jeles teológussá képezte magát, elsajátította a héber, a latin és a görög nyelvet. 33 éves korában a salamancai egyetem tanára lett.

Népszerűsége magára vonta két dominikánus atya féltékenységét. Szemére vetették az Énekek énekének spanyolra fordítását (akkoriban a zsoltárokat még tiltották). Közel öt évet töltött az inkvizíció börtönében (1572–1576), míg végül fölmentették és vissza-helyezték állásába a salamancai egyetemen. Egyik előadását még I. Károly is meghallgatta a fenti teremben.

Klasszikus műveltségű és finom ízlésű költő volt. Legtöbb versét még fiatal korában írta, ám azok nyomtatásban csak halála után negyven évvel jelentek meg és jelentős számú kiadást értek meg. Köztük himnuszok, vallási, hazafias és bölcseleti ódák vannak, melyek a klasszikus formának a spanyol reneszánsz szellemében való térhódítását jelzik. Költeményeivel Luis de León megteremtette az ún. salamancai költői iskolát.

Teológusként a spanyol prózának is egyik kiemelkedő alkotója. Műveit tiszta, világos stílus, a képek és hasonlatok eredetisége jellemzi. Egyik prózában írt műve „La Perfecta Casada” (A tökéletes feleség), ami több kiadást, sőt olasz fordítást is megért. Ávilai Szent Teréz12 műveihez írt előszava 1587-ből való.

Egy másik híres és szintén hányatott sorsú professzor volt a XIX-XX. század ból a baszk származású Miguel de Unamuno (1864-1936.), akinek nevét egy modernebb előadóterem viseli.

1880-tól 1884-ig Madridban filozófiát hallgatott. Doktori értekezése a baszk nép eredetéről és őstörténetéről íródott.

1891-ben a Salamancai Egyetem Görög Nyelvi Tanszékének vezetője lett. Örökös ellentmondásokkal küzdött, folyamatosan kereste az élet és a keresztény hit értelmét.

1914-ben monarchia-ellenes nézetei miatt egy időre megfosztották az egyetem rektori funkciójától. A húszas években ellenezte a Primo de Rivera-diktatúrát is, hirdette, hogy az erőszak messze áll az értelemtől, műveltségtől és férfiasságtól, ezután 1924 februárjában Fuerteventura szigetére (Kanári-szigetek) száműzték. Innen kisvártatva visszatérhetett volna, de ő a diktatúra elleni tüntetésből inkább 1930-ig még Francia-országban maradt. 1931-36. között ismét az egyetem rektorává nevezték ki.

Élete utolsó évét házi őrizetben töltötte, mert merész beszédet intézett a polgárháború alatt Astray tábornok ellen, aki az értelmiségieket, baszkokat és a katalánokat szidta a
Salamancai Egyetemen tartott szónoklatában.

Egyaránt foglalkozott költészettel, regényírással és színművek alkotásával, s esszéket is írt. Visszajáró témái saját aggodalmai és küzdelmei, az emberi bűn, a halhatatlanság, és főként az értelem és az érzelem harca.

Casa Lis

A katedrálisok mögötti Calle Gibraltar 14. alatt található en nek a fan tasztikus Art
Nouveau és Art Déco múzeumnak a bejárata.

Az épületet eredetileg Miguel de Lis, salamancai vállalkozó építette 1905-ben családi villaként. Míg a főbejárat meglehetősen jellegtelen, addig a Tormes folyóra néző hátsó frontot egy látványos szecessziós üveg ablaksor zárja le. Az épület az 1980-as évek ben került az önkormányzat tulajdonába és Manuel Ramos Andrade (1944-98.) antik várius javaslatára lett múzeummá alakítva.

A 17 részre osztott gyűjteményben kisplasztikák, szobrok, üvegtárgyak, ékszerek, bútorok, iparművészeti tárgyak, német és francia porcelánbabák, elefántcsonttárgyak és festmények is találhatóak. A múzeumban megtalálhatjuk – többek között – René Lalique (1860-1945.) francia Art Nouveau és Art Déco stílusok elismert ékszer- és üvegművész alkotásait is.

A múzeumban magában fényképezni nem szabad, de a hangulatos kávéházban szerencsére igen. (Csak apróságként jegyzem meg, hogy a középső képen a hölgy nem egy zászlót tart a kezében, hanem az a színes folt az üvegablak tükröződése.)

A múzeum a Belvárosban is üzemeltet egy boltot, ennek fényképe a 7. oldalon látható.

Számos múzeumi tárgy megtekinthető itt:

A katedrálisok

Míg sok nagyvárosnak egy katedrálisa sincs, Salamancanak rögtön kettő is jutott. Mivel a vizit az újjal kezdődik és a régibe csak azon keresztül lehet átjutni, én is ezt a sorrendet választom.

Az új katedrális alapkövét 1512-ben tették le és megépítését a városban tartózkodó egyetemisták nagy száma tette szükségessé. Az első vezető építőmester Juan Gil de Hontañon volt, akit halála után fia, a fiatalabb Juan Gil követett. Az évek során az eredetileg későgótikus katedrális díszítő elemei közé egyre több reneszánsz elem is bekerült. A félkész templomot 1560-ban szentelték fel, utána viszont közel 100 évig szünetelt az építkezés és a látványos barokk kupolát csak a XVIII. század elején fejezték be Joaquin de Churriguera és testvére, Alberto irányításával.

A katedrálisok turistabejárata az északi oldalon, a Plaza de Anaya-n található. A kapu neve Puerta de Ramos (a következő oldalon található ábrán „4”), ami Jézus virágvasárnapi jeruzsálemi bevonulására utal. Érdekesség, hogy az 1990-es években végre hajtott rekonstrukció során a kapu oldalára több modern elem is került, többek között egy asztronauta és egy háromgombócos fagylaltot nyaló sárkány.

A katedrális belsejé nek elrendezése emlékeztet a sevillai főtemploméra: latin
kereszt alakú három főhajó kereszthajó val, középen az impozáns kupolával. Az ábrán jól látszik, hogy a régi katedrális (32) alapterülete
csupán kb. negyede az újnak

Fent (balról jobbra) az egyik mellékhajó, a főhajó a kórus mögül nézve és a kupola. Lent a templom közepét elfoglaló díszesen faragott székeket tartalmazó kórus, amit 1730-40. között épített Joaquin Churriguea. A mellékhajók oldalában kb. 17 díszes kápolna található, de ezek akár részleges bemutatására sem vállalkozom.

A régi katedrálist a XII. században kezdték el építeni román stílusban, a korábbi vizigót templom helyén. A háromhajós templomhoz egy zárt udvar csatlakozik, ami jelenlegi formájában a XVIII. században épült újjá, tekintettel arra, hogy az udvart körülvevő korábbi épületek elpusztultak az 1755. évi lisszaboni földrengésben. A régi katedrális A régi katedrálist a XII. században kezdték el építeni román stílusban, a korábbi vizigót templom helyén. A háromhajós templomhoz egy zárt udvar csatlakozik, ami jelenlegi formájában a XVIII. században épült újjá, tekintettel arra, hogy az udvart körülvevő korábbi épületek elpusztultak az 1755. évi lisszaboni földrengésben. A régi katedrális ékköve a XV. századi gótikus főoltárkép, ami 53 panelen mutatja be Szűz Mária és Jézus életét. Szintén itt található még egy kisebb múzeum és több kápolna.

Huerto de Calixto y Melibea

Pár perces sétával DK-irányban a katedrálisoktól eljutunk ehhez a hangulatos, mindössze 2.500 m2-es kerthez, amely témája a romantikus szerelem. A kert névadói a Celestine című dráma vagy regény főszereplői. A kert párkányáról fantasztikus a kilátás a városra. (A fejezetet lezáró kép a San Esteban kolostor látképe a kert felől.)

A Celestina a spanyol irodalom egyik legrégebbi és legfontosabb alkotása. Kis túlzással állítatnánk, hogy a Celestina a spanyolok Rómeó és Júliája – írja a Wikipedia ismeretlen szerzője. Már megjelenésekor nagy népszerűségnek örvendett. Szerzője Fernando de Rojas, bár az első színt nem ő írta, hanem Juan de Mena vagy Rodrigo de Cota.

Vitatott, hogy a Celestina mikor látott először napvilágot. Egyes kutatók szerint legelső kiadása Burgosban jelent meg 1499-ben Calisto és Melibea komédiája címen. Ebből egy példányt New Yorkban őriznek. Más vélemény szerint a mű először 1500-ban jelent meg nyomtatásban Toledóban. A toledói kiadás tartalmazza a már említett akrosztichont és a prológust is, és 16 színből áll. 1502-ben Sevillában újra kiadták Calisto és Melibea tragikomédiája címmel.

Csakúgy mint a szerzője és az első kiadás helye és időpontja, a műfaja is vita tárgya. Egyesek szerint egyszerre dráma és regény. Mások dialogizált regénynek tartják. Legtöbben ódzkodnak a dráma kategóriájába illeszteni, mivel a több helyszín és időpont miatt a XX. századig nem igazán tudták színpadon előadni, általában csak felolvasták. Tulajdonképpen összefoglalva azt mondhatjuk, hogy noha a Celestina a drámához áll legközelebb, valójában egyetlen irodalmi műfajba sem illeszthető bele.

Témái többek között a szerelem, halál, irigység, mágia, bosszú, vagyon. A szerző vizsgálja azt a szerelmi hagyományt, mely szerint a társadalmi rétegekből nem szabad kitörni, s amely szerint ez a nemes érzelem csak a felső, kifinomult osztály privilégiuma és a szegényebb osztályok nem képesek átélni.

A kor elvárásai és szokásai szerint Calisto lovagias szerelmet kellene hogy ápoljon, viszont neki ehhez nincs türelme. Ilyen értelemben a mű parodizálja a lovagias szerelmet. Előző kapcsolataival henceg és bármi áron, de Melibeát akarja, akit istenít. Szerelme Melibeával inkább romantikus és szenvedélyes. Őrült szerelem az övék, amely Melibeát is megrészegíti, s a saját és a szülei jóhírével nem törődve az éjszaka leple alatt találkozik Calisto-val a kertben, s fittyet hányva az erkölcsre és a szeméremre azt sem bánja, hogy az együttlétük alatt figyeli őket Lucrecia, a szolgálólány.

A salamancai kert a darab első jelenetére utal, amiben Calisto egy sólymot kergetve Melibea

családjának kertjébe téved, ahol meglátja a lányt és beleszeret, annak ellenére, hogy a lány elutasítja.

Calisto ifjú úr, akit csak vágyainak teljesítése érdekel, mindegy, milyen áron, s nem számít neki, ha rámegy a vagyona. Önző és gátlástalan. A testi vágytól elvakultan Melibea mellett közönségesnek és vulgárisnak hat. Miután Melibea visszautasítja, nem gondol házasságra, csak a tiltott szerelemre. Őrült szerelmes, aki tragikus véget ér.

Melibea akaratos leányzó, aki kételkedés nélkül fejlődik a tiltakozástól a teljes megadásig. Tartózkodása e őltetett és természetellenes, a képmutatás rabságából szeretne kitörni, fenn-tartva a tisztesség látszatát, de önuralmának elvesztésével a tisztességét is veszélybe so-dorja. Szenvedélye valósághűbb és kevésbé fennkölt, mint Calistó-é. Először erényes szűznek mutatja magát, pedig nagyon is tudja, mit akar.

Palacio de la Salina (Palacio Fonseca)

Salamanca egyik legszebb reneszánsz palotájával állunk szemben. Különösen impozáns a belső udvar, ami sajnos pont le volt zárva, amikor arra jártam, de azért sikerült egy egészen jó fényképet készítenem a rácsokon keresztül. Az épület 1538-ban épült Rodrigo de Messia megrendelésére, akinek a felesége Mayor de Fonseca y Toledo volt. A nagypolgári városi palotában sóraktárt is berendeztek, az innen kapta a nevét.

Ugyanakkor a legenda szerint az épületet Alonso de Fonseca toledói érsek és prímás építtette, amiért egyik hivatalos látogatása során a salamancai előkelőségek nem vol-tak hajlandóak házukba fogadni a főpapot Juana Pimentel nevű szeretőjével együtt. Az érsek (akinek fenti ábrázolásával az út későbbi szakaszában a toledói katedrális-ban bukkantam, illetve domborművével már találkozhattunk a Casa de las Muertes-nél is) erre vérig sértődött és megrendelt egy új palotát, aminek a legfelső nyolc ablak feletti homlokzati részét groteszk alakok domborműveivel díszítette, akik az őt elutasító salamancai előkelőségeket ábrázolják. (Ezek a figurák az utcáról szabadszemmel sajnos nem kivehetőek.) A legenda oka a névazonosság és a homlokzat bal felső sarkában található Fonseca címer lehet, ugyanakkor annak ellentmond, hogy az érsek 1534-ben, azaz az épület megépítése előtt négy évvel meghalt.

Cristóbal Colón

Kolumbusz Kristóf szobra a Palacio de la Salina-val szembeni hangulatos parkban áll. Az 1893-ban – az Amerikák felfede-zésének 400. évfordulója tiszteletére – felavatott szobor talapzatán Kasztíliai Izabella királynő domborműve található.

Kolumbusz útjának előkészítése szorosan kapcsolódik Salamancahoz. Itt tanácskozott először az a tudományos grémium (Junta de Salamanca) 1486-ban Fray Hernando de Talavera vezetésével, amit Izabella királynő bízott meg azzal, hogy vizsgálja meg Kolumbusz javaslatának realitását.

A bizottság a vizsgálat során Kürénéi Eratoszthenész (Küréné, i. e. 276 – Alexandria, i. e. 194) egyiptomi hellenisztikus matematikus, földrajztudós, csillag-ász forradalmi jelentőségű számításait vette alapul, amelyek nagyjából pontosan határozták meg a Föld kerületét. Ez alapján a XV. századi technikai fejlettség mellett lehetetlen volt elhajózni nyugati irányba Európából Japánba, ezért a bizottság – szakmai szempontból jogosan – nem támogatta Kolumbusz tervét.

Kolumbusz valószínűleg két okból tévedett: megszállott felfedezőként és kereskedő-ként hinni akart mindenféle szóbeszédnek, másrészt ő nem Eratoszthenész – utólag meglehetősen pontosnak bizonyuló – számításait vette figyelemebe, hanem valószí-nűleg Rodoszi Poszeidóniosz 150 évvel későbbi megismételt súlyosan hibás kísérlet-ének téves eredményeit.

Kolumbusz meggyőző ereje és a politikai helyzet alakulása miatt végül a Katolikus Királyok pár évvel később mégis engedélyezték és finanszírozták Kolumbusz felfedező útját, aki még a Karib tengeren is azt gondolta, hogy Indiába jutott el.

A festmény (ami a limai Museo de Arte-ben található) címe: Kolumbusz a salamancai bölcsek előtt.

Convento de San Esteban

A katedrálisok után Salamanca legjelentősebb egy házi építményét 1524-ben kezdték építeni és 1610- re fejezték be. A jelenlegi kolostor helyén már a XIII. századtól a Domonkos rend egyszerű kolostora és temploma állt. Érdekes, hogy Kolumbusz Kristóf salamancai tartózkodásai alatt mindig itt szállt meg és egyik legfontosabb támogatója, Diego de Deza (többek között salamancai püspök) is a Domonkos rend tagja volt.

Nekem sajnos nem volt időm belülről is meglátogatni a kolostort, de már a főhomlokzat művészi gazdagsága is lenyűgöző. Az oltárképre hasonlító hatalmas kapuzat Szent István vértanúságát meséli el.

Szent István (1. körül – 36/40. körül) az első keresztény vértanú. Egyike volt a jeruzsálemi keresztény község első hét diakónusának, akiket a hívők Kr. u. 36-ban az apostolok segédeivé választottak. A jeruzsálemi görög nyelvű zsinagóga elöljárói a szanhedrin elé

állították, és amikor itt is nyíltan hirdette Jézus istenségét, a csőcselék megrohanta, kihurcolta a városból és agyonkövezte. A kapu, amelyen végső útjára indult, Jeruzsálemben ma is az István-kapu nevet viseli.

Ávila

Áttekintés

A salamancai Parking Le Mans-tól 107 km-re és 1 óra 9 percre található az általam erősen ajánlott ávilai parkoló, minek neve a Google Maps-en „Empark el Grande, Plaza de Sta. Teresa”. Az Olvasó ne kövesse el azt a hibát, amit én: autóval bementem a városfalakon belülre. Aztán alig tudtam kijönni.

Ellenben erősen ajánlom az általam választott és a fenti képen látható szállodát (Hotel Palacio Valderrábanos), ami 5 méterre van a katedrálistól és a Puerta del Alcazar-on keresztül 4 perc sétára a parkolótól. Mondjuk a macskaköves utcákat nem tegnap újították fel és nem ideálisak a gurulós bőröndökhöz, de ez még mindig a kisebb nehézség.

Ávila 1.130 méterre fekszik a tengerszint felett és ezzel rekorder a spanyol megye-székhelyek között. Ebből következően esténként hűvös tud lenni. Lakosainak a száma 58.000 volt kilenc évvel ezelőtt. Hívják a „Kövek és szentek városának” valamint a „Leg-tizenhatodik-századibb spanyol városnak” is. Előre kell bocsátani, hogy Ávila nem Salamanca, annál jóval komorabb a középkori építészetben használt szürke gránit dominanciája miatt és a házak, utcák rekonstrukcióját még nyugodtan lehet folytatni pár évtizeden keresztül. (Ez utóbbi mondat nem vonatkozik a városfalra.)

Adolfo Suárez, a városfalak, a Szent Teréz templom-kolostor, a Keresztelő Szent János templom és a Plaza del Mercado Chico

Nyitvatartási okokból délutáni kőrsétánkat érdemes Szent Terézzel kezdeni. A szállodától induljunk el gyalog a már ismert Puerta del Alcazar felé. A kapu előtti tér Adolfo Suárez nevét viseli és itt látható szobra is.

Suárez miniszterelnökként (1976-81.) a Franco rendszert követő demokratikus átalakítás legfontosabb levezénylője volt, természetesen János Károly királlyal egyetemben. Suárez Ávila megyében született és fiatalkorában szoros szálakkal kötődött a városhoz. A szobortól pár lépésre található ávilai katedrális kolostor udvarának falában van eltemetve. Sírfeliratán ez a mondat szerepel: „La concordia fue posible”, azaz „Az egyetértés lehetséges volt”.

Lépjünk ki a Puerta del Alcazar-on és követve a városfal vonalát forduljunk kétszer jobbra. A Paseo Rastro-n sétáljunk egészen a Puerta de Santa Teresa-ig. A kb. ¼ órás túra során (rögtön a kijárat mellett) „találkozunk” Szent Teréz és Kasztíliai Izabella szobraival, valamint alaposan tanulmányozni tudjuk a városfalat.

A városfal Ávila jelképévé vált. Építését 1090-ben kezdték meg és a munkálatok nagyjából 300 évig tartottak. A 2.516 méter kerületű fal 31 hektárnyi területe zár körbe, átlagos magassága 12 méter és 88 tornyot is tartalmaz. A falon összesen kilenc kapu található. A fal teteje nagyrészt látogatható, az egyik feljárat pont a Puerta del Alcazar belső oldalán található. Állítólag az ávilai városfal a világ legnagyobb, teljes terjedelmében éjszakai díszvilágításban pompázó műemléke. (Ez hihetőnek tűnik, mert a fal felülete kb. 30.000 m2 , ami nagyjából öt futballpályának felel meg.)

Ideje közelebbről megismerkednünk Ávilai Szent Terézzel (lentebb a városfal melletti szobra), mert Ávilában minden (is) róla szól. A tanulási folyamat első állomása a Puerta de Santa Teresa-val szemben lévő jellegtelen utcában (Calle Intendente Aizpuru 4) található és szintén jellegtelen bejárattal rendelkező Museo de Santa Teresa.

„Teréz (Ávila, 1515. – Alba de Torres, 1582.) abban a történeti korszakban élt, amikor a spanyol királyság kultúrája fénykorában és hatalma csúcsán állt.

Tizennégy és tizennyolc éves kora között Teréz is a szépségre, a kellemre és a gazdagságra gondolt, és komolyan foglalkozott a férjhez menés gondolatával. Gyermekkorától kezdve nagyon impulzívnak, kívánságaiban és döntéseiben temperamentumosnak mutatkozott, de azért meggondolatlanságokat nem követett el. Nagy tudásvágy is égett benne, amelyet csak nehezen tudott csillapítani, ezért min-dig új könyvekhez akart jutni.

Amikor köztudottá vált, hogy belép a Kármel [rend]- be, mindenki megdöbbent – ő maga is. Elhatározása mögött nem szerelmi csalódás, nem is természetes hajlam vagy a kolostori élet utáni vonzódás állt, nem is valami megfoghatatlan érzés, ami gyakran rejlik egy hivatás hátterében. Teréz az üdvösséget kereste, mégpedig ,,nagy áron”. Amibe pedig belekezdett, tudniillik hogy apáca legyen, azt nagyon komolyan tette. Annyira komolyan, hogy a megerőltetéstől egy év után fizikailag is, idegileg is összeomlott.

Ezután következett tizennyolc hosszú esztendő, és közben nem történt Teréz életében semmi. Az átlagosnál nem rosszabb, de nem is jobb apáca volt. A[z ávilai] Megtestesülés [Encarnación]-kolostorban akkor százharminc-száznyolcvan között változott a nővérek száma. A kolostor nem buzdította tagjait a tökéletességre, s főleg nem nyújtott hozzá vezető kezet. Ezen a téren minden az egyéni buzgóságtól függött, de ha valaki megpróbált jobb, tökéletesebb lenni, annak számolnia kellett a kockázattal, hogy kitűnik a többiek közül és sok kellemetlen helyzetben lesz része.

Valami titokzatos hívást érzett a bensőségesebb életre. Kapott egy látomást a pokolról, elolvasta Szent Ágoston vallomásait – ezek elvezették a megtéréshez. Egy alkalommal úgy érezte, hogy Isten egészen áthatja. „Lehetetlen volt abban kételkednem, hogy Ő bennem van, és én elmerülök Benne.” Ekkor Teréz negyven esztendős volt. „Az, amit addig éltem, az én életem volt. Az pedig, ami ekkor kezdődött, Isten élete bennem.” Belső élete ettől kezdve gyorsan és meredeken emelkedett fölfelé a misztikus magasságokba. De bármilyen alázatos és tartózkodó volt a kolostori életben, az Istentől kapott kinyilatkoztatások miatt nővértársai üldözni kezdték.

Mint minden igazi misztikus, Teréz is úgy érezte, hogy cselekednie kell, apostoli életre küldik és szeretetben kell tevékenykednie. Teréz mindenekelőtt ,,igen hűséges akart lenni a rendi regulához”, mert megtapasztalta, hogy mennyire eltávolodtak az eredeti kármelita szellemtől. Miután engedélyt kapott a pápától és az ávilai püspöktől, egy árva fillér nélkül hozzálátott Ávilában egy kis kolostor építéséhez. 1562-ben nyitotta meg [a Szent József kolostort], és elszánva magát arra, hogy a kármelita életet a maga eredeti szigorában fogja élni, lehúzta a saruját és nevet változtatott: ettől fogva Jézusról nevezett Teréz volt a neve.

Bár igen sokan szembeszegültek vele, egyik kolostoralapítását követte a másik. Életé-nek utolsó huszonkét esztendeje ebben a tevékenységben telt el, és könyveiben misztikus magasságokban járó lírával hagyta ránk tanítását.”

Térjünk vissza a múzeumhoz. Itt több művészi ábrázolást, Szent Terézhez köthető tárgyakat, könyveket láthatunk és még kolostorbeli cellájának rekonstrukcióját is kiállították. A lenti képen „Libro de la Vida” (Életem könyve) című írásának fakszimile kiadása 1873-ból.

Tavaly volt 50 éve, hogy 1970. szeptember 27-én Szent VI. Pál pápa egyházdoktorrá avatta a spanyol karmelita szerzetesnőt. Ebből az alkalomból Ferenc pápa üzenetet küldött az ávilai püspöknek.

„Szent Teréz ma is üzen azoknak, akik képesek ledönteni a falakat, legyenek azok fizikai, egzisztenciális vagy kulturális falak. Ő volt az első nő, aki egyházdoktor lett. Ezzel a címmel ismerte el az egyház azt az értékes tanítást, amelyet Isten az ő írásain és élete tanúságtételén keresztül közvetített az embereknek.”

Ferenc szerint Avilai Szent Teréz ma is beszél írásain keresztül. Üzenete és példája mindenkinek szól, aki hívást érez a szerzetesi életre, de azoknak is, akik szeretnének előre haladni a megtisztulás útján, levetkőzve a világias életet, egyesülni Istennel. „Ha barátunknak választjuk, társunknak és kísérőnknek földi zarándokutunkon, biztonság és nyugalom tölt el minket”. Ferenc pápa végül azzal a buzdítással zárta üdvözletét, hogy mélyítsük el Nagy Szent Teréz üzenetét és tanítását.

A téren álló Szent Teréz templomot elvben azon a helyen építették a sarutlan karmeliták a XVII. században, ahol Teréz szülőháza állt. A szigorú kinézetű homlokzat mögött egy egyhajós barokk templomot találunk.

A templom egyik sarkában egy olyan szobát rendeztek be, amelyik Teréz szülőházát hivatott bemutatni. Attól tartok, enyhén idealizáltra sikeredett.

A már említett Calle Intendente Aizpuru-n keresztül pár perc alatt elsétálhatunk a Keresztelő Szent Jánosról elnevezett templomhoz (Calle Martin Carramolino 1), amely Teréz életének második állomása volt, tekintettel arra, hogy ezen a helyen keresztelték meg.20 Az eredetileg a XII. században román stílusban épült templomot a XVI. században későgótikus stílusban építették át. Jelenleg alapos renoválás alatt áll, nem látogatható.

A templom háta mögött található az Óváros központi tere, a Plaza del Mercado Chico. Itt áll az önkormányzat épülete is. Ne hasonlítsuk össze a salamancai Plaza Mayorral!

A térről nyíló Calle Reyes Católicos egyenesen visszavezet a szállodánk hátuljához.

Katedrális

Feltéve, hogy ügyesen gazdálkodtunk az időnkkel, még bőven van lehetőség a katedrális meglátogatására is, tekintettel arra, hogy az este 8-ig is nyitva van.

A sötét gránit épület egyszerre szolgált vallási és védelmi célokat. Ez utóbbira utal, hogy a szentély szervesen illeszkedik a városfalba. Az építkezés a XII. században kezdődhetett és a legmeghatározóbb építőmester a burgundiai származású Giral Fuchal volt. Az ávilai katedrális a legrégebbi gótikus épület Spanyolországban és feltűnő hasonlóságot mutat a franciaországi Saint-Denis katedrálisával.

A következő képen a katedrális hátoldala (szentélye) látszik a városfalon kívülről fényképezve. Az épület felső két szintjén jól látszik, hogy a védelmi funkciókra is gondolt a tervező.

Lentebb

  • a főhajó a kórus hátsó része felől,
  • a kereszthajó és
  • a főhajó a főoltárral látszik.

A főoltárkép festését Pedro Berruguete spanyol művész kezdte el 1502-ben és Juan de Borgoña reneszánsz festő fejezte be, aki meghonosította az itáliai „quattrocento” stílust Spanyolországban. Azért ez tényleg nagyon szép és erősen érződik az itáliai hatás.

Délutáni-esti városnézésünknek még mindig nincs vége, mert vár minket egy modernizált Tuk-Tuk.

Tuk-Tuk

Az ávilai Tuk-Tuk egy elektromos hajtású jármű, ami kb. 35 perc alatt tesz egy kisebb túrát az utasokkal és közben magnóról megy a szöveg. Az utazás hétvégeken a katedrális hátuljától indul (kívül a falakon), míg hétköznapokon onnan kb. 100 méterre balra, a Basilica San Vicente irányában. Azt ajánlom, hogy naplemente után induljunk és feltétlenül foglaljunk előre helyet az alábbi e-mail címen: tuktukavila@gmail.com .

Előszőr a falak mellett elmegyünk a Puerta de Sta. Teresa-ig, majd az Óvárosban teszünk egy nagyobb kőrt. A legérdekesebb rész az, amikor a falakon kívül felmegyünk egy kilátópontra (Los Cuatro Postes), ahonnan fantasztikus rálátás nyílik az egész városra. Már csak ezért a látványért sem szabad kihagyni a Tuk-Tuk-ot!

Végre nyugodtan megvacsorázhatunk (nem könnyű jó helyet találni, talán még legin kább a Tuk-Tuk állomás környékén). Másnap folytathatjuk az ismerkedést Szent Terézzel.

Convento de la Encarnación

Mivel a Megtestesülés kolostora a falakon kívül található, ide már nyugodtam mehetünk autóval, bőrönddel a csomagtartóban. A cím: Paseo la Encarnación.

Teréz évtizedeket töltött ebben a kolostorban, így Szent Teréz szobor természetesen itt is van, talán a legszebb, amit láttam a városban. A látogatás a múzeumban kezdődik, ami a képen látható harangtoronytól balra van, meglehetősen eldugva.

Szerencsére ez a múzeum rendezettebb és színvonalasabb is, mint amit a Szent Teréz kolostorban láttam. Látszik, hogy Teréz tényleg kötődött ehhez az intézményhez. A baloldali képen egy gazdagon hímzett papi öltözet, jobbra pedig az a kancsó, amit a tradicionális nagycsütörtökön lábmosások során használt Teréz.

A múzeum megtekintése után egyenként kísérik át a látogatókat a kolostor templomába. A következő oldalon látható képek mutatják, hogy egy viszonylag kisméretű, egyszerű templomról van szó. Természetesen a legtöbb festmény itt is Szent Terézhez kapcsolódik. Nekem a legérdekesebb „új novum” az a kisablak volt, ami látszik a baloldali képen, de ki is van nagyítva a jobb oldalon. Az apácák – köztük Teréz is – ezen keresztül kapták meg a (férfi) paptól az úrvacsorát. Azaz a nők a templomtól ráccsal és fallal elválasztott kolostorban éltek és még véletlenül sem tartózkodhattak egy légtérben férfival.

La basílica de los Santos Hermanos Mártires, Vicente, Sabina y Cristeta

A bazilika hivatalosan három mártír testvér nevét viseli, de általában csak Szt. Vincent bazilikának hívják. Ők hárman 304-ben szenvedtek mártírhalált keresztény vallásuk miatt Ávilaban.

Diocletianus császár rendelte el az utolsó keresztényüldözést (303-313.), amelyet a legvéresebbnek tartanak a birodalom történetében. Halálát követően nem sokkal a kereszténység egyenlő jogokat kapott a többi vallással (I. Constantinus alatt), majd hamarosan már a kereszténység volt a birodalom legfőbb vallása.

A jelenlegi bazilika azon a helyen épült, ahol a rómaiak megölték a három testvért. Az építkezés 1130 körül kezdődött román stílusban. Ennek a stílusnak a legszebb példája a bazilika nyugati kapuzata. Az egyik építőmester az a Giral Fuchal volt, akivel már találkoztunk a katedrálisnál is. Emiatt nem csodálkozunk, hogy a templom belseje elsősorban gótikus jegyeket mutat. Az alaprajz tipikus latin keresztet formáz: három hosszanti és egy méretes kereszthajó alkotják. Érdekes, hogy a főhajó és a kereszt-hajó találkozásánál épült kupola nem kerek, hanem négyszögletes alakú.

A főoltár tipikus túldíszített barokk alkotás. Középen Szent Vincent látható.

A bazilika legfőbb értéke azonban nem az oltár, hanem a három mártír polikróm festéssel borított síremléke, amit szintén Giral Fuchal-nak tulajdonítanak. (A baldachin későbbi korok alkotása.)

A síremléken található relief a három testvér vértanúságának történetét mutatja be.

Egy kisebb részlet kinagyítva:

A templomhoz egy kisebb múzeum is tartozik, ahol láthatjuk a három szentet ábrázoló szobrokat is.

Az ávilai városnézés itt véget is ér, irány Toledo. A folytatás címe: Ismerkedés Kasztíliával II.

Telki, 2021. október 22.

Réthy Imre

Share on facebook
Share on whatsapp
Share on email

TOPICS

GET IN YOUR MAIL

CONNECT WITH US

Latest Blog Posts