Ronda és Casares

Ronda városa Malaga megye egyik leggyakrabban látogatott turista célpontja és Casares is előkelő helyen áll a fehér falvak megyei toplistáján. Mindkettő könnyedén megközelíthető a Costa del Sol-ról, bár a San Pedro de Alcántara-ból induló ronda-i út (A- 397) meglehetősen sok kanyart tartalmaz.

Ronda

A ma 36 ezer lakosú város történelme is a föníciaiakig nyúlik vissza. Aztán jöttek a mórok a VIII. században és itt is maradtak egészen 1485-ig. Ezekben az évszázadokban Izn-Rand Onda volt a település neve. Történelemből legyen most elég ennyi, a városnézés során majd „elmélyülnek” ismereteink.

Sitio de Calahondá-tól hivatalosan 80 perc, a gyakorlatban és kényelmesen inkább 1 3/4 óra az út Ronda-ig. Az út egyik pontján egy 1.000 méternél is magasabb hágón haladunk át, ahol egy téli reggelen bizony nagyon hideg tud lenni. Maga Ronda 723 méter magasan fekszik a tengerszint felett.

Plaza del Socorro

Javaslom ne gondolkozzunk sokat, hanem parkoljunk le a központi fekvésű, a Plaza del Socorro alatt találhatói tágas mélygarázsban.

A teret a hasonló nevű templom uralja. A jelenleg látható épület 1950-56 között épült, tekintettel arra, hogy az elődje 1936-ban leégett.

 

Ronda

A tér közepén álló szoborcsoport Herkulest és az általa legyőzött oroszlánt ábrázolja. (Herkulessel a közeli Tanger-ben található barlangban is „találkozhatunk”.)

„(Herkules) első feladata az volt, hogy ölje meg a nemeai oroszlánt, ami Nemea egész vidékét rettegésben tartotta. Kétszer akkora volt, mint a többi oroszlán, és bőrén nem hatoltak át a nyilak, vagyis sebezhetetlen volt. Herkules kifigyelte az állat rejtekhelyét, hatalmas dorongjával rávetette magát, egy óriási ütéssel elkábította, majd megfojtotta. A tetemet a vállára vette, és úgy ment vissza Mükénébe. (…) E kaland emlékére került az égre az Oroszlán csillagkép”1

Iglesia de Nuestra Señora de la Merced

Érdemes megtennünk ezt a párperces ki- térőt, mert így megismerhetjük Ronda egyik modernebb negyedét is.

Maga a méretes templom 1585-ben épült.

Innen a főutcán sétáljunk visszafelé a bi- kaviadalok arénájáig („Bikák tere”).

Plaza de Toros

Ez az aréna nem egy a többtucat közül. 1572-ben II. Fülöp levelet írt 88 spanyol városnak, köztük négy andalúziainak, hogy a ne- mesek legyenek kedvesek lovassági egyleteket alapítani a lovag- lás és a lovas harc gyakorlására. Ronda a királyi kérésnek első- ként tett eleget és a helyi nemesek már 1573-ban megalakították a Szent Lélek Testvériséget (Hermandad de Santo Espiritu). Ez a társaság lett a jogelődje a későbbi Rondai Királyi Lovassági Egye- sületnek (Real Maestranza de la Caballería de Ronda)2.

1573. és 1819. között öt olyan Királyi Lovassági Egyesület jött létre Spanyolországban, amely a mai napig aktívan működik: Ronda mellett Sevilla- ban, Granada-ban, Valencia-ban és Zaragoza- ban. Az egyesületeknek csak nemes emberek le- hettek tagjai és jelentőségük a XVIII. századtól nőtt meg, amikor a tagsághoz érdemi privilégiumok is járultak.

Például az egyesületek tagjai számára engedélye- zett volt a viadal a bikával, ezért nem véletlen, hogy a ronda-i bikaviadal arénát a helyi Királyi Lovassági Egyesület építtette Azt 1785-ben avatták fel, Ronda „felszabadulásának” 300. évfordulóján. Az esemény egyik torreádora Pedro Romero volt,

akinek édesapja és testvérei is ezt a szakmát űzték. Hosszú élete során állítólag 5.600 bikát ölt meg Spanyolország legkülönbözőbb arénáiban.

Pedro Romero annyira híres volt, hogy maga Goya al- kotta meg a portréját (lásd az előző oldalon), aki egy egész sorozatot is szentelt a bikáknak és bikaviadaloknak Tauromaquia néven.

A baloldali metszet ebbe a sorozat tartozik és címe: Pedro Romero megöli az álló bikát.

Pedro Romero születésének 200. évfordulója alkalmából legelőszőr 1954-ben rendeztek meg Rondában egy olyan bikaviadalt, ahol a szereplők Goya korának a ruháit viselték (La Corrida goyesca de Ronda). Lent az azóta minden év szeptemberében meg- rendezésre kerülő látványos esemény plakátjai két különböző évből: A jobboldali kép Pablo Picasso Torero című alkotása 1970-ből

Ne feledjük el meglátogatni az arénában található múzeumot.

Az aréna előtt két torreádor szobra áll. A jobboldali Cayetano Ordoñez-t (1904-1961.), a Goya-stílusú bikaviadalok hagyományának megteremtőjét ábrázolja, a baloldali pedig a fiát, Antonio Ordoñez-t (1932-1988.), aki tovább éltette a hagyományt.

Az már csak „hab a tortán”, hogy Antonio az 1950-es évek végén jó barátja lett Ernest Hemingway-nek, akinek kedvenc spanyol városa volt Ronda és 1957-ben maga is megtekintett egy Goya stílusú bikaviadalt.

Itt született Hemingway utolsó regénye, a „Veszélyes nyár”, aminek a főszereplője Antonio Ordoñez.

https://moly.hu/konyvek/ernest- hemingway-veszelyes-nyar

Attól tartok, kicsit messze kalandoztunk a bikák és torreádorok világában, most már tényleg ideje tovább indulni. Nézzük meg az előző oldalon látható 3 szobrot és érdemes megkeresni az aréna mögött kezdődő sétány bejáratánál Hemingway dombormű- vét és emléktábláját. Innen csak pár lépés a

Mirador de Ronda

ahonnan szép kilátás nyílik a környező tájra. A következő képen nem az innen élvezhető kilátás, hanem maga a kilátó és az ott található fémszaletli (Kiosco del Mirador) látszik (jobbra fent).

Sétáljunk vissza a fő utcára és pár lépés múlva máris a tágas

Plaza España-n

találjuk magunkat. Ezen a téren áll az elegáns Para- dor de Turismo, valamint Antonio de los Ríos Rosas mellszobra.

Utóbbi jogász és politikus volt. Az 1860-70-es években többször volt a képviselőház elnöke.

Puente Nuevo

A térről már látszik előttünk Ronda emblematikus látványossága, az Új Híd. (A háttérben a Parador monumentális tömbje, amely korábban az Ayuntamiento épülete volt.)

A híd Ronda régi és modern városrészeit köti össze. Megtervezése és megépítése komoly műszaki kihívást jelentett a XVIII. században, nem véletlen, hogy az építkezés 1751-ben kez- dődött és csak 42 évvel később fejeződött be.

A híd a Tajo de Ronda felett ível át, ami egy 500 méter hosszú, 50 méter széles és 100 méter mély kanyon, amit a Guadalevin folyó (inkább patak) vájt ki a mészkősziklákból.

Érdekes, hogy ugyanezen a helyen már 1735- ben is építettek egy hidat, de annak minősége valószínűleg nem volt tökéletes, mert hat évvel később beomlott, ami 50 ember halálát okozta.

A híd önmagában is egy látványosság, de róla is gyönyörű és félelmetes a kilátás.

A híd és a szakadék Hemingway másik közismert regényében, az „Akiért a harang szól”-ban is fontos, de nem túl pozitív szerepet játszik. Annak ellenére, hogy a könyv híres 10. fejezetében az író nem nevesíti az érintett település nevét, a leírt események3 erősen hasonlítanak a Ronda-ban 1936-ban történtekre, amikor a köztársaságiak 512

„nacionalista szimpatizánst” löktek le a 100 méter mély szakadékba. Ne feledjük, ez az év, amikor a Plaza del Socorro-n álló korábbi templom is rommá égett. A polgárháború során és után Ronda is mély társadalmi válságba került és rengetegen vándoroltak ki, zömmel a tengerentúlra és Franciaországba. A lakosság száma az 1930. évi 33 ezerről tíz év alatt 26 ezerre csökkent.

Sétáljunk tovább az Óváros nyugati pereméhez közeli Calle Teñorio-n egészen a Plaza Mondragón-ig. Útközben feltétlenül érdemes megállni a Maria Auxiliadora-ról elnevezett kilátónál (Mirador). Ez a csodálatos látkép tárul elénk:

Palacio de Mondragón

A jelenlegi épület helyén a mór időkben a kormányzó palotája állt. (A XIV, századtól 1485-ig Ronda a Naszrida dinasztia által uralt Granadai Emírséghez tartozott.) A rekonkviszta után az épület a névadó, Melchor de Mondragón tulajdonába került.

A jelenlegi mudéjar-reneszánsz homlokzat a XVI., a bejárati barokk portál a XVIII. századból származik. Az épületben három, különböző stílusú belső udvar található. A pa- lotát 1975-ben az önkormányzat vásárolta meg és abban 2006-ban nyílt meg jelenlegi formájában a városi múzeum, amely sajnos még csak a rómaiakig mutatja be a város történelmét. Ezzel együtt mindenképpen érdemes körbesétálni az épület belsejében és az udvarokban. (A következő oldalon jobbra az első udvar látható a kúttal.)

Haladjunk tovább 170 métert DK.i irányba és hamarosan a tágas

Plaza Duquesa Parcent-en

találjuk magunkat. Itt áll az Ayuntamiento impozáns új épülete. A tér másik oldalát Ronda legfontosabb temploma foglalja el. A Duquesa később még meg lesz említve.

Parroquia Santa María la Mayor

Ezen a helyen állítólag már a rómaiak idején is templom állott. Később vizigót keresztény temp- lom, a VIII. századtól több, mint 700 évig muzul- mán mecset működött itt. A mai templom a XV. század vége és 1720. között több ütemben épült. A késő-gótikától a manierizmuson át a barokkig minden stílus megtalálható az épület külsején és belsejében.

A ritkaságszámba menő háromszintes külső ga- lériát a XVII. században alakították ki, abból a célból, hogy a nemesség onnan kényelmesen nyomonkövethesse a téren zajló eseményeket (jellemzően lovasversenyeket és bikaviadalokat).

Gyönyörű mestermű a templom főoltára.

Alminar de San Sebastian

A Szt. Mária templomtól egy percre ÉK-re áll ez az épület. Eredetileg egy mecsethez tartozó minaret, később a mára már elpusztult Szent Sebestyén templom tornya volt. A két alsó szintje a mór időkből származik (XIII. század), a felső szint később épült.

Alminar de San Sebastian

Folytassuk utunkat ÉK felé és 4 perc múlva belebotlunk ebbe a szerény kinézetű, de érdekes városi palotába. Nagyon különleges a barokk homlokzat a négy indián (inka?) figurával. Az épület jelenlegi „beltartalma” számomra ismeretlen. Haladjunk tovább a szélesebb utcán 64 métert.

La Casa del Rey Moro

Az épületnek van is köze a mór királyhoz, meg nincs is. A ma látható – állítólag renoválás alatt álló – épületkomplexum a XVIII. századból származik és semmi köze sincs a mórokhoz. Az épületet a Duquesa Parcent vásárolta meg 1911-ben, akinek a születéskori neve a szépen „csilingelő” Trinidad von Scholtz Hermensdorff volt.

Viszont a házból (vagy a háztól?) indul egy, a mórok által épített alagút, amelyben kb. 300 lépcsőfok vezet le a 100 méterrel mélyebben található vízfolyáshoz, a Guadalevin patakhoz. A gyakori ostromok idején a mórok az alagúton keresztül látták el a várost ivóvízzel. Ezt persze a keresztény seregek is megtudták és 1485-ben a vízvételezési pont elfoglalásával pár nap alatt megadásra kényszerítették a város kapitányát.

A komplexum másik látogatható érdekessége a kert, amit a Duquesa Parcent rendelt meg az 1910-es években. A kertet a francia tájépítő mester, Jean Claude Nicolas Fo- restier tervezte az Alhambra és a sevilla-i Alcázar kertjeinek mintájára.

Napjainkban a kanyon mélyére vezető alagút (lépcsősor) és a kert látogatható4.

Casa Santa Pola

A mór királyról elnevezett háztól haladjunk tovább 140 métert és elérünk utunk végállomására. Nézzünk az óránkra: ha az 14 – 14:30 közötti időpontot mutat, akkor „nyertünk”. Legalábbis egy ebéd lehetőségét. Santa Pola ugyanis nem egy templom, hanem egy étterem! Mert megérdemeljük!

A szerény homlokzat fantasztikus, több- szintes, több emelet mély hátsó terasz- rendszert rejteget. Az asztaloktól pont a kanyonra lehet látni.

2012. évi látogatásunk alkalmával a ki- szolgálás, az ételek kinézete és minősége is kiváló volt. A mai Tripadvisor-on az étterem viszont csak 74. a ronda-i 261- ből. Az egyik tavalyi értékelés szerint a hely tulajdonosváltáson esett át és el- vesztette csúcsminőségét.

Ezzel együtt szerintem szép időben, ami- kor ki lehet ülni az egyik hátsó teraszra, már csak a kilátás miatt is érdemes itt ebédelni.

Ronda meglátogatása itt véget ér, anélkül, hogy megtudnánk, ki volt Santa Pola?

Innen már „önerőből” is vissza kell tudni találni a parkolóhoz.

A szorgalmasok még felkereshetik Acinipo római romjait.

Casares

Akár egy kubista festmény is lehetne a fenti fénykép, ahogy egymás mellett sorakoznak a cseréptetős fehér házak. Casares a fehér falvak „archetípusa”. Meredek, lehetőleg keskeny utcák, enyhe labirintus jelleg, kötélen száradó ruhák, római emlékek, mór vár, hangulatos bárok, kávézók – mi kell még?

Casares történelmében a legfontosabb esemény valószínűleg i.e. 61-ben történt, ami- kor Julius Caesar májbetegségének gyógyítási szándékával megfürdött a Casares-től pár kilométerre található Baños de la Hedionda(5) kénes vízében.

Kr. e. 61-ben Caesart Hispania kormányzójává nevezték ki, ahol már előzőleg quaestorként szolgált. (…) Hispániába érkezve Caesar katonai vezetőként jelentős hírnévre tett szert. Kr. e. 61 és 60 között számottevő győzelmet aratott a galíciaiak és a luzitánok felett. Előre haladt az Atlanti-óceán felé, és le- igázta az északnyugati törzseket, amelyek ezelőtt még soha nem hajoltak meg Róma előtt. A háborúk alatt jelentős haszonra tett szert, amellyel biztosította adósságainak fedezetét, embereinek jelentős részt biztosított a zsákmányból, és a ró- mai kincstárt is gyarapította6.”

Caesar járt Casares várában is, amit akkoriban Castellum Caesaris-nak hívtak. Ebből az elnevezésből származik a település mai neve.

Nem túl megerőltető sétával jutunk fel a vár romjaihoz. Amit ma látunk, az a mór uralom idejéből származik. A vár nem egy „nagy durranás”, de már a kilátás kedvéért is érdemes felsétálni ide. (Az előző oldalon szereplő két fénykép is innen készült.)

Az erődítmény szélén áll, az Iglesia del Castillo, korábbi nevén Iglesia de la Encarnación, amit még II. Gyula pápa bullája alapján építettek a XVI. században egy korábbi mór mecset alapjain. A háromhajós templomról a következő fénykép 2005-ben készült.

5 Video (51 mp): https://www.youtube.com/watch?v=OzAlXlDMp5Q

6 Forrás: Wikipedia. A képen Caesar domborműve a Várban található emléktáblán.

Azóta a felújítás befejeződött és a környezetét is rendezték. Az épületben 2010. óta a Blas Infante kulturális központ üzemel.

A vár és a korábbi templom teleobjektívval 2012-ből:

A következő oldalon egy hangulatos terasz lentről és fentről nézve:

A baloldali lenti képen a XVI. században épült Ermita de San Sebastian, ahol Casares védőszentjét, a Ntra. Sra. Del Rosario del Campo-t őrzik. A jobboldali képen egy tipikus utca (Calle Villa) látható az Ayuntamiento épületével (balra) és száradó ruhákkal).

A Calle Fuente belvárosi végénél található terecskén áll a III. Károly spanyol királyról elnevezett kút. A1785-ben, neoklasszicista stílusban épült kúthoz az egyik közeli forrás vizét vezették és az fontos gyakorlati szerepet játszott a városka vízellátásban.

Sétáljunk még el a Calle Carrera-n észak felé 150 métert. Itt áll Blas Infante Pérez de Vargas (1885-1936.) szülőháza, akiről az új kulturális központot is elnevezték.

Blas Infante spanyol esszéista és politikus volt, foglalkozására nézve pedig leginkább közjegyző. Az 1910-es években, XIII. Alfonz király uralkodása (1886-1931.) alatt köztársasági nézeteket képviselt. Álma egy föderalisztikus berendezkedésű Spanyolország volt, benne egy erős és autonóm Andalúziával.

Ugorjunk egy nagyot az időben: 1936-ban a baloldali, köztársasági Népfront megnyerte a választásokat és megerősödött az „andalúz gondolat”. A Sevillai Közgyűlés Blas Infantet meg- választotta a tervezett Andalúz Regionális Tanács (Junta) tiszteletbeli elnökévé. Pár nap múlva katonai puccsra került sor és kitört a Spanyol Polgárháború. Néhány falangista elfogta Blas Infantet és azonnal kivégezték. A polgárháborút követően 1940-ben vették a fáradtságot és formálisan is halálra ítélték.

Most tudtam meg, hogy ő tervezte Andalúzia címerét. Az oroszlánokat megszelídítő fiatalember Herkules, aki Herkules két oszlopa között ál. A felirat a zászlón: „Andalúzia saját magáért, Spanyolország javára és az emberiségért.”

Telki, 2020. március 29. (A karantén 15. napján.)
Share on facebook
Share on whatsapp
Share on email

TOPICS

GET IN YOUR MAIL

CONNECT WITH US

Latest Blog Posts